DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY, az alkotmány- és igazságügyi bizottság előadója, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! 1998-ban, a jelen Országgyűlés megalakulását követően esedékessé vált a választójogi rendszer megreformálása, és ennek érdekében az Országgyűlés létre is hozott egy bizottságot. A bizottság sajnos túl sok eredményt nem tudott elérni, de a bizottsági munka során abban a jelen lévő pártok egyetértettek, hogy a választásra fordítható keret - ami, hangsúlyozom, nem költségvetési pénz, hanem egyáltalán a pártok által a választásra, kampánycélra fordítható összeg - határa túl alacsony. Az 1997-es megállapítás óta eltelt idő azt bizonyította, hogy ez nem elegendő ahhoz, hogy korrekt elszámolás születhessék a pártok között.
(17.50)
Akkor a választójog megreformálása céljából létrehozott bizottság úgy döntött, hogy csak ezért az egy kérdésért nem kívánja módosíttatni a választójogi törvényt, vagyis a választási eljárásról szóló törvényt, és gyakorlatilag a nagy egyetértés ellenére úgy döntött, hogy ebben a kérdésben nem kíván továbblépni.
Igen ám, de közben a választójogi törvénnyel történt egy s más az elmúlt időben. A leglényegesebb kérdés a köztisztviselői törvénnyel, a köztisztviselők körének megállapításával kapcsolatos törvénymódosítás, amely 2000. július 1-jétől a kört nagyban beszűkítette, és ezzel a választási bizottságokban szereplők köre nagyon látványosan lecsökkent. Nemcsak az a probléma, hogy lecsökken ez a kör, hanem az is a probléma, hogy már több választásban részt vevő személy a személyi körön kívül kerülve, a választójogi törvény ma hatályos rendelkezései szerint nem vehetne részt a választási munkában. Ennek a problémának a feloldásaként egy Fidesz-sorokból érkező törvénymódosítás került a tisztelt Ház elé.
Ezt követően az MSZP képviselőcsoportja előterjesztett egy olyan törvénymódosítást, amely törvénymódosítás egy nagyon lényeges garanciális elemet tartalmaz: nevezetesen, ha az egyéni képviselők közötti szavazatszám túl alacsony, akkor a törvény erejénél fogva legyen kötelező a szavazatok újraszámlálása. Ezt itt két variációban a két feltétel egyikének bekövetkeztéhez kötné a javaslat.
No, ez volt az a három kérdéskör, ami után és aminek megtárgyalása érdekében az alkotmányügyi bizottság tagjai, egy szűkebb körüknek gondos előkészítő munkája után, a bizottság elé terjesztették azt a javaslatukat - felkérve ezzel a bizottságot -, hogy a bizottság a választási eljárásról szóló 1997. évi C. törvény módosítása érdekében bizottsági törvénymódosítást terjesszen elő. Ez van pillanatnyilag a Ház előtt.
Még egyszer nagyon röviden összefoglalva: a köztisztviselői kör szűkítése miatt törvénymódosításra van szükség; szükséges az újraszámlálásnak és ennek a jegyzőkönyvben való rögzítésének a megalkotása érdekében megváltoztatni a választási eljárási törvényt, és ugyanakkor a bizottsági munkában korábban felmerült kétmillió forintos értékhatár érdekében tartotta a bizottság indokoltnak ennek a törvényjavaslatnak az előterjesztését - ez szerepel a tisztelt Ház előtt.
A legjobb tudomásom szerint igen nagy támogatottsága van ennek a törvényjavaslatnak, ezért az időkorlát ellenére nem szeretnék élni ezzel az idővel, és ezzel gyakorlatilag be is fejezném. Azt kérem a tisztelt Háztól, hogy a bizottság által előterjesztett törvényjavaslatot szíveskedjenek megvitatni és a megvitatás után elfogadni.
Köszönöm szépen a türelmüket. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem