DR. RUBOVSZKY GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

DR. RUBOVSZKY GYÖRGY
DR. RUBOVSZKY GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Én próbáltam világosan fogalmazni, de úgy látszik, hogy nem sikerült.
Volt egy választójogi rendszer felülvizsgálatát előkészítő bizottság. A bizottság közel két esztendőn keresztül rendszeresen ülésezett, és ebben az egy kérdésben alakult ki konszenzus, hogy egymillió forint helyett legyen kétmillió forint a keret; semmi egyéb kérdésben nem tudott a bizottság megállapodni. Tehát igenis, volt hatpárti egyeztetés, a hatpárti egyeztetés nem vezetett eredményre, kizárólag ebben a keretben alakult ki ez a többségi álláspont, de akkor úgy döntöttünk, én is tagja voltam ennek a bizottságnak, hogy ezért az egyetlenegy pontért nem fogunk előterjeszteni törvénymódosítást.
Igyekeztem kitérni arra, hogy a köztisztviselői törvény megváltoztatása miatt nagyban lecsökken azoknak a személyeknek a köre, akik már gyakorlottan vettek részt a választások lebonyolításában, és most a törvénymódosítás miatt ebből a körből kikerülnek.
Ez volt a másik indok, amiért hozzá kellene nyúlni a választójogi törvényhez. A harmadik pedig az MSZP által előterjesztett indítványon alapul, ez a kötelező újraszámlálási kérdés. Ebben is egységes álláspont van. Tehát volt hatpárti egyeztetés, a hatpárti egyeztetés ebben az egy kérdésben hozott eredményt, egyéb kérdésekben nem volt eredmény, most ezen változások miatt indokolt előterjeszteni ezt a törvényjavaslatot.
A másik pedig: én tévesztettem el az időpontot, a köztisztviselői törvénnyel a közszolgálati szerveknél foglalkoztatott korábbi köztisztviselők munkaviszonya 2001. július 1-jével történt, tehát rendkívül rövid idő telt el azóta, és ezt a törvényi szűkítést vette észre dr. Kovács Zoltán képviselő úr (Az elnök jelzi az idő leteltét.), és terjesztette elő az indítványát.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem