CSURKA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

CSURKA ISTVÁN
CSURKA ISTVÁN (MIÉP): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! A választások egyelőre inkább csak a sajtóban keltenek izgalmat, minden napra esik egy előrejelzés, támadás a másik ellen, a választópolgár mégis majd csak a választást megelőző hetekben kezd tájékozódni, s érthetően nem jön tűzbe még akkor sem. A pártok közvetlen környezete, a politikusok és a politikusfélék természetesen izgalmi állapotban vannak, sokójuknak egzisztenciája függ a bekerüléstől vagy bentmaradástól. A nép, az istenadta nép azonban nem remél sokat, mert eddig sem kapott szavazata fejében jobb sorsot, döntő változást, jólétet. Nem kapta meg azt, amit kért, remélt. Pedig megkaphatta volna. Mindenesetre sokkal több juthatott volna neki, ha a felsők, a nagyok, a pénz- és hatalombirtokosok el nem orozzák előle. Köztük azok is, akire mégis szavazni fog. Elképzelhető ugyanis, hogy még annak a körülbelül 60 százaléknak a fele is, amelyik elmegy szavazni, a saját érdekével ellenkező pártra adja le a szavazatát. Sok szerencsétlen kisember a sorsa megrontóira fog voksolni.
Ez elsősorban a tudatipar nemzetellenes működésének következménye. Különös, szinte megmagyarázhatatlan jelenségnek vagyunk tanúi a magyar glóbuszon. A tudatipar túlnyomó része, talán 90 százaléka a balliberális erők kezében van: Népszabadság, Népszava, Magyar Hírlap, RTL Klub, TV2, Nap TV, a kinyiffanás előtt álló Sláger Rádió (Derültség a Fidesz soraiban.), és sok-sok vidéki lap, némelyik ezek közül még ősbolsevik szellemét is megőrizte, természetesen nyugati tulajdonban. Ezenkívül birtokolja a balliberális nemzetellenes tábor a közszolgálati rádió és televízió felét (Derültség az MSZP soraiban. - Közbeszólás: Ez azért durva!) pozícióban hagyott, oda tartozó szerkesztők által és annak a szellemnek az érvényesítésével, hogy a kormánnyal, vagyis a Fidesz képviselőivel mindig egy MSZP-st szembesítenek, hogy a kétpártrendszert propagálhassák. Azt hinné az ember, hogy ekkora túlsúly elsöprő balliberális győzelmet eredményez, olyat, mint 1994-ben. De mit látunk? A balliberális tábor teljesen esélytelenné vált, és most már csak akkor nyerhet, ha országos esőként cigány gyerekek potyognak az égből (Derültség a Fidesz soraiban. - Közbeszólások az MSZP soraiból.), és azon nyomban elmennek szavazni az MSZP-re és az SZDSZ-re. (Zaj. - Az elnök csenget.)
A kérdés már most az, hogy tekinthetjük-e ezt a tudatipar csődjének, avagy inkább a megbízók, az MSZP-SZDSZ politikai csődjének. Magam hajlok arra, hogy mindkettőnek. Kétségtelen, hogy a tudatipar szervezetten, összehangoltan végezte a munkáját. Amit hétfőn nemzetellenes glosszaként lőtt föl az egyik, abból kedden vezércikk lett a másikban, szerdán pedig a dolgot tényként kezelve riport készült a "Csigá"-ban vagy a másikban, és szombaton nagy tekintélyű politológiai elemzésben foglalták össze az egészet, és egy hét altatás után újrakezdték addig, amíg általánosan használt fogalom lett belőle. A felelősség tehát a baloldal bukásáért, azt hiszem, elsősorban a megbízókat, a balliberális politikusokat terheli, a hazugságaikat, a mohóságukat és a hataloméhségüket. Beleragadtak a múltjukba, és képtelenné váltak a megújulásra. Bukásuk remélhetőleg javára fog szolgálni a tisztességes baloldalnak, amilyen még nincs Magyarországon (Derültség a Fidesz soraiban.), de lehet, mert szükség volna rá.
Adódik a kérdés: mi legyen a romlott tudatiparral a választások után? Ez a magyar jövő nagy kérdése, mert a rombolás, a züllesztés nem folytatható. A magyarság létérdekei ellen nem lehet tovább műsort szerkeszteni. Megszüntetésük, az úgynevezett szórakoztató és szórakoztatással romboló tudatipar megszüntetése, amely a valódi tájékoztatás és kultúra helyett van, azaz a valódi demokratikus működés helyett... (Közbeszólások az SZDSZ soraiból: Na? Hajrá!) - züllesztő. (Zaj. - Az elnök csenget.) A nagy pénzt kell elvenni tőlük, ez kézenfekvő.
Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban. - Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Na, ez jól sikerült!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem