DR. KATONA BÉLA

Teljes szövegű keresés

DR. KATONA BÉLA
DR. KATONA BÉLA (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt napokban szocialista képviselőtársaimmal együtt sok járókelővel beszélgettem az utcán. (Felzúdulás és derültség a kormánypártok soraiban.) Márpedig aki ebben a piszok hidegben akár csak percekre megáll egy politikussal beszélgetni, annak fontos mondanivalója van.
Először is azt mondták, már megszokták, hogy az egymás lejáratása, besározása hozzátartozik a mai magyar politikához. (Derültség a Fidesz soraiban.)
Nem haragszanak Dávid Ibolyára, mert tudják, hogy saját és barátai képviselői helyéért időnként fizetni kell. Ezért amikor legújabb kosztümjében, friss frizurával, időnként most már pirulás nélkül elmondja alaptalan rágalmait a parlamentben, tudják, hogy csak a havi törlesztőrészletet fizeti. (Taps az MSZP soraiban. - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.)
Nem izgatja őket az olyan aljas vádaskodás sem, amelyre a Fidesz kegyeit kereső Varga István képviselő úr néhány perccel ezelőtt nagyon jó példát adott. Úgy vannak ezzel, mint a jégkorongszurkolók, akik tudják, hogy egy hokimeccshez a verekedés is hozzátartozik.
Azt viszont várják, sőt elvárják, hogy itt a parlamentben az ő életüket érintő ügyekben ne hazudjon senki. Azt várják, és azt akarják érezni, hogy a politika értük van. Azt akarják hallani, hogy itt arról vitatkozunk, hogyan lehet a meglévő pénzeket a lehető legjobban elosztani, és nem azt, hogyan lehet a Fidesz barátainak még többet juttatni.
Nem érdekli már őket a Bokros-csomag, mert annyit beszéltek róla, hogy a könyökükön jön ki, és egyébként is a saját bőrükön tapasztalták minden negatív és pozitív hatását. Ez számukra már a múlt; őket a jelen és a jövő érdekli. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Arról beszélj! - Dr. Kosztolányi Dénes: A pénz nem érdekli őket!)
Azt kérdezik, hogy akiknek itt a parlamentben volt képük azt mondani, hogy a tűzoltók kétségbeesett tüntetése nem indokolt (Sasvári Szilárd: Nem indokolt!), azok valóban nem tudják, hogy számukra ez a néhány ezer forint, amit jogtalanul elvontak tőlük, a megélhetést jelenti? (Sasvári Szilárd: Többet kaptak! Béremelés volt! - Dr. Fazekas Sándor: Te sem gondolod komolyan!)
Azok, akik büszkék az új családtámogatási rendszerre, tényleg nem tudják, hogy Orbán Viktor a négy gyereke után évi 680 ezer forintot kap az adófizetők pénzéből? (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Ez nem személyeskedés?! - Közbeszólások a kormánypárti padsorokból.) Egy 85 ezer forintot kereső rendőr és egy 65 ezer forintot kereső ápolónő ugyancsak négy gyerekkel mindössze 520 ezer forintot kap, és ebből is 140 ezer forintot csak a következő évi adóbevallás után. (Közbeszólás a Fidesz soraiból: Szégyelld magad! - Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)
(14.50)
A 10-15 éves autópálya-építő programokat lelkesen hirdetőknek azt is el kellene mondani, hogy ebben a négy évben mindössze húsz kilométer autópálya épül közbeszerzés nélkül, az adófizetők pénzéből, 50 százalékkal drágábban és olyan minőségben, hogy kézzel ki lehet kaparni. Mi lesz, ha az első kamion rámegy az autópályára?
Az egészségügyi miniszter ugyanilyen elegánsan nemrég a parlamentben azt mondta, hogy "stabilizáltuk a gyógyszerpiacot", meg azt, hogy "nem helyes botrányt kelteni az egészségügyben, nem helyes cinikusan válsághelyzetet generálni pusztán politikai okokból". A képernyő előtt ülők viszont tudják, hogy a miniszter úr nem stabilizált semmit: a gyógyszerárak 17 százalékkal emelkedtek, és százezrek várják rettegve az influenzajárványt, mert nem tudják, hogy meg fogják-e tudni venni a gyógyszert. (Közbekiáltások a Fidesz soraiból: - Orvost! - Dr. Kosztolányi Dénes: C-vitamint neki!) Az egészségügyben pedig valódi válsághelyzet van, mert a betegek, az ápolók és az orvosok egyaránt érzik a minisztérium intézkedéseinek hiányát. (Folyamatos közbekiáltások a Fidesz és az MDF soraiból. - Az elnök csenget.)
Az a cinikus politikai magatartás, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, hogy nemrég a zárszámadási törvény kapcsán az ott elosztott 300 milliárdból mindössze 10 milliárdot juttattak az egészségügynek, miközben egy magánberuházásra 52 milliárdot szavaztak meg! (Taps az MSZP soraiban. - Dr. Kovács Zoltán: Ez nem igaz! - Dr. Répássy Róbert: Ti még annyit se adtatok!)
Lehet, hogy önök azt hiszik, egy ország figyelte lélegzet-visszafojtva, hogy Lockheed vagy Gripen gépek fogják erősíteni a magyar légierőt (Sasvári Szilárd: Orosz gépet akarsz? - Közbekiáltás a Fidesz soraiból: MiG-et!), de nekem azt mondták az utcán az emberek, hogy jobban szerették volna, ha arról vitatkozunk, hogy mi a fontosabb nekünk: a csillogó, új vadászgépek (Az elnök csenget.), vagy az, hogy a mezőgazdasági termelőknek segítsünk eladni a megtermelt búzájukat, kukoricájukat (Dr. Kosztolányi Dénes: A MiG nem növényvédőszóró!), hogy jövőre is tudjanak vetni. Az én magán-közvéleménykutatásom szerint a Gripenek nagyon lemaradtak. (Rogán Antal: Ez a békés szocialista kampány?)
Tisztelt Képviselőtársaim! Még talán nem késő! Ha néhány példát tudnánk mutatni a hátralévő időben, hogy tudunk a tények alapján őszintén, tisztességes vitát folytatni (Az elnök ismét csenget.), ebben és csakis ebben mi is partnerek lennénk. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem