DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER
DR. SZENTGYÖRGYVÖLGYI PÉTER (FKGP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az elmúlt hónapokban a terror iszonyatától, a terrorizmus elítélésétől volt hangos a világ, és én ezt nem is akarom kisebbíteni, mégis szólnom kell a terrornak egy más megnyilvánulási formájáról, amely itt zajlott le Magyarországon néhány évtizeddel ezelőtt.
A földről kell szólnom, a föld népéről, a föld népének egy rendkívül szorgalmas, értékes rétegéről, mintegy 400 ezer emberről, akit akkor egy képtelen kor, egy képtelen rendszer földönfutóvá tett saját hazájában, elvette földjét, házát, gépét és sokaknak az életét is.
A kulákságról kell szólnom, a kitelepítésekről kell szólnom, az osztályidegenekről kell szólnom. (Dr. Géczy József Alajos közbeszólása.) A "kulák" szó önmagában véve nem is magyar szó, ez is jelzi annak a hatalmon lévő társaságnak az idegenszerűségét. Orosz szó, három értelemben használták itt: volt földkulák, volt ipari és kereskedelmi kulák és volt politikai kulák. Gyűjtőfogalmon: osztályidegen. Ezek ellen indult meg a hajsza, és már '48-ban kezdték összeállítani a kuláklistákat, ide számítottak mindenkit, akinek 25 holdnál több földje volt, vagy akinek a jövedelme a 360 aranykoronát meghaladta, de már '49-ben a 15 holdas gazdára is kivetették a kulákadót, amit finomkodva mezőgazdasági fejlesztési járuléknak neveztek, de egyértelmű célja volt, hogy tönkretegyék a kis- és középgazdaságokat.
Ez sikerült is olyannyira, hogy '49-től '52-re a kulák gazdaságok 71 százaléka teljességgel megszűnt. De ez nem volt elég, mert az akkori nagy, bölcs vezér korlátlan harcot hirdetett az osztályellenség ellen, és azt mondta, hogy el kell venni a földjüket, gépüket; hogy aztán még mit csinálunk velük, azon még gondolkozom, de a legvalószínűbb, hogy külön falvakba telepítjük őket, mint a Szovjetunióban - és így is tettek. Előbányásztak egy régi jogszabályt, az 1939-es II. törvénycikket, amely kimondta, hogy bizonyos háborús események során a határszélről embereket telepíthetnek az ország másik részére. Ez volt az alap, és beindult a gépezet; tízezreket, százezreket raktak marhavagonokba, és vittek az erre kijelölt alföldi falvakba vagy a hortobágyi munkatáborokba, csirkeólakba, nyári konyhákba, aklokba.
És ezektől az emberektől, ettől az értékes rétegtől mind a mai napig senki nem kért még bocsánatot. Nem emlékszem arra, hogy a magát magyar szellemi elitnek kikiáltók bármilyen szervezethez is fordultak volna, hogy ugyan határolódjanak már el a felelősöktől. Vagy felszólították volna a felelősöket, hogy ugyan kérjenek már bocsánatot. Bocsánatot, igen, az elvett életekért, az elrabolt ifjúságért, az elvett földért, gépért, házért, az ellopott gyerekkorért, az ellopott álmokért - ezekért még mindig nincs bocsánatkérés! Pedig itt már mindenkitől mindenért bocsánatot kértünk, többször bocsánatot kértünk - de tőlük, tőlünk még senki nem kért bocsánatot. Pedig elvárjuk ezt a bocsánatkérést. Tudjuk, a keresztényi megbocsátásra csak akkor van lehetőség, hogyha valóban van bocsánatkérés is. Ezt várjuk el.
Ez a rémtörténet, amit próbáltam itt néhány percben összeszedni, nem fér bele öt percbe, ezért egy következő alkalommal folytatni fogom. Folytatni fogom, mert beszélni kell erről a mintegy 400 ezer emberről, akiknek egy része még itt él közöttünk, de itt élnek azok is még, akik felelősek ezért a terrorcselekményért, pontosan ilyen időkben, amikor messzemenően elhatárolódunk mindig minden terrorcselekménytől.
Ezért kell szólnom róla, úgyhogy egy következő alkalommal folytatni fogom. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)
(14.30)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem