DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A budapesti agglomeráció tömegközlekedési helyzetének javítását és az ehhez szükséges fejlesztések előkészítését a kormány már az ezen útvonalszakaszokat naponta igénybe vevő mintegy 400-600 ezer polgár napi kényelmének és biztonságának érdekében is kiemelt feladatnak tekinti.
Éppen ezért a MÁV-val és a Fővárosi Önkormányzattal együttműködve átfogó szakmai vizsgálatot indítottunk annak feltárására, hogy a Budapestre irányuló tizenegy vasúti vonal hogyan tehető alkalmassá a fejlett országokban már széles körben alkalmazott és jól ismert elővárosi vasúti közlekedési formák bevezetésére. A feladathoz tartozik három konkrét vasútvonal elővárosi közlekedésének fejlesztésére vonatkozó koncepció kidolgozása is, melyek közül az egyik éppen az érdi vonal.
A tervek elkészítése kiterjed valamennyi olyan fejlesztési igény és lehetőség feltárására, amely a klasszikus értelemben vett elővárosi vasút bevezetéséhez szükséges. A dél-budai régiót elérő mindhárom vasútvonal - Százhalombatta-Érd, Székesfehérvár-Érd és Bicske irányából - igen jelentős beruházást igényel ahhoz, hogy az elővárosi vasúti közlekedés megvalósulhasson. Ennek megvalósítása érdekében a Bicskéig tartó elővárosi szakaszon már folyamatban van a Budaörs-Biatorbágy szakasz pályafelújítása a törökbálinti megállóhely felújításával együtt. Az érdi vasútvonal esetében a MÁV jövő évi tervében kiemelt fejlesztésként szerepel Érd állomás és az Érden belüli kereszteződési műtárgy megépítése. Az elővárosi forgalom lebonyolításához szükséges a Kelenföld-Tárnok közötti második vágány kiépítése, melynek tervezése befejeződött.
A MÁV megkezdte annak a mintegy 140 kocsinak a felújítását is - sőt örömmel jelentem, hogy az első hat-nyolc darabot már forgalomba állítottuk -, amelyek igénybevétele szükséges az elővárosi forgalomban.
Az elővárosi vasúti közlekedés zavartalan lebonyolításához szükség van a fővárosi pályaudvarok fogadókészségének javítására is, így például a kelenföldi állomást is alkalmassá kell tenni erre. A Keleti pályaudvar bekapcsolásához pedig nélkülözhetetlen a Déli összekötő vasúti híd rekonstrukciója, illetve egy harmadik pályával történő kiegészítése.
Még 2001-ben, tehát most, ezekben a napokban megkezdjük annak a mintegy 400 millió forintos programnak a megvalósítását, mellyel a központi régió mintegy 40-45 vasúti megállójának komfortját növeljük, használatát biztonságosabbá, kényelmesebbé tesszük, például a peronok átépítésével, esőbeállók létesítésével, az átjárók javításával, az utastájékoztatás korszerű eszközeinek bevezetésével.
A tömegközlekedés fejlesztése érdekében kívántuk, illetve kívánjuk bevezetni az úgynevezett nagybérlet-rendszert is, amely összevont és olcsóbb jegyekkel a tömegközlekedés igénybevételét jelentette volna. A rendszerben érintett BKV Rt. tulajdonosi körével folytatott tárgyalás eddig nem vezetett eredményre, mivel Budapest főpolgármestere a nagybérlet-rendszerhez szorosan nem kapcsolódó újabb feltételekhez kötötte a jegyrendszer bevezetését. Célunk változatlan, és nagyon reméljük, hogy a közeljövőben sikerül a további egyeztető tárgyalásokon elérni a nagybérlet bevezetését, annál is inkább, mert az ehhez szükséges anyagi feltételeket a kormány biztosította. Hozzá kell tennem, hogy egyébként Budapest Főváros Önkormányzata is megajánlotta és megszavazta az ehhez szükséges pénzeket.
Összegezve el kell mondanom, hogy az elővárosi vasútközlekedés megvalósítása jelentős infrastruktúra-fejlesztést igényel, tárcánk a 2003. évi költségvetés tervezésekor éppen ezért kiemelt figyelmet fog fordítani az előkészített és jóváhagyott fejlesztések forrásainak folyamatos előteremtésére. A saját források bővítése érdekében az elővárosi vasúti fejlesztési elemeket is tartalmazó komplex közlekedési projekteket készítünk elő, annak érdekében, hogy azok mind az EU-támogatáshoz, mind egy esetleges hitelből történő finanszírozáshoz benyújthatók legyenek.
Reményeink szerint az ezen beruházások megvalósítása jelentős változást hoz annak a több százezer embernek, akik naponta Budapest térségéből Budapestre beutaznak, illetve munkájuk végeztével hazautaznak.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem