DR. VÁRKONYI ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. VÁRKONYI ANDRÁS
DR. VÁRKONYI ANDRÁS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Választókörzetem, a Pest megyei 8. számú körzet Budapest közvetlen közelében az úgynevezett agglomerációs körzetben fekszik. Az érdi, százhalombattai és diósdi lakosok nagy tömege indul el naponta a fővárosba vásárolni, szórakozni és legfőképpen dolgozni. A tömegközlekedési eszközök közül elsősorban a Volánbusz járatait veszik igénybe.
A három éve épült Etele téri buszpályaudvaron naponta 10-12 ezer ember fordul meg körzetemből. Nagyon megnehezíti azonban az itt élő emberek életét az, hogy a mai napig sem készült el a megfelelő csatlakozás, amely ekkora utazó tömeget képes lenne minden irányba gyorsan továbbítani. Különösen problematikus az észak-budai irányba igyekvők helyzete.
Tisztelt Miniszter Úr! Véleményem szerint a dél-budai régió tömegközlekedésének jelentős javulását lehetne elérni az elővárosi vasútrendszer kiépítésével. Ez a megoldás viszonylag kis költséggel megvalósítható lenne, hiszen a legfontosabb része, a vasúti pálya és a szükséges megállók, az állomások többsége már rendelkezésre áll.
Tudomásom szerint a közelmúltban intézkedés történt a célnak megfelelő vasúti szerelvények felújítására. Nem lehetne-e ezek közül néhányat az Érd-Százhalombatta, illetve Budapest Déli pályaudvar közötti vonalra beállítani? Ha gyors és megbízható összeköttetést teremthetnénk a körzet és a főváros között, akkor biztosan kevesebben választanák az egyéni személygépkocsis utazást, és csökkenne a bevezető utakon állandóan tapasztalható közlekedési dugók száma is.
Javaslom, hogy első lépésként - a teljes vonal kiépítéséig - az Etele tér-Kelenföldi pályaudvar és a Déli pályaudvar között kerüljön beindításra egy mini elővárosi vasútvonal, amely biztosítja a buszpályaudvarra érkezők számára a 2-es metró vonalának gyors elérését. Ez egyben kísérlet is lehetne, melynek tapasztalatait a nyugat- és dél-budai elővárosi vonalak végleges megvalósításának során figyelembe lehetne venni. E kísérleti vonal üzembe állítása nem jelenthet olyan anyagi megterhelést, amit a kormány a polgárok életkörülményeinek javítása érdekében ne vállalhatna.
Kérem javaslatom támogatását és mielőbbi szíves intézkedését.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem