DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Nagyon szép álom lenne az - mert mostanában sokat álmodnak egyesek -, hogy a jó képességű hallgatók ott maradjanak az egyetemen oktatni, de még szebb álom lenne az bizonyos főiskolákon, egyetemeken, hogy a már nagy jelentőségű gyakorlattal rendelkezők visszamenjenek az egyetemre oktatni. Ez azonban hosszú ideig álom marad, különösen olyan szempontból, ha azt nézzük, valóban az a jó, ha kiváló képességű, kreatív hallgatók maradnak az egyetemi katedrán, nem pedig az átlagos képességűek. No de hogyan várhatjuk el, tisztelt képviselőtársaim, hogy a kiváló képességű hallgatók ott maradjanak az egyetemi katedrán, ha annyi a fizetésük, amennyi?! Jómagam másodállású docensként dolgoztam, és nem vállaltam el a főállást, egyszerűen azért, mert a középiskolában túlórával és egyebekkel jóval többet kerestem, mint egyetemen vagy főiskolán.
De nézzük a statisztikai adatokat: 1999-ben a vállalkozói szférában az egyetemi diplomás alkalmazottak havi átlagos bruttó keresete 249 ezer forint volt - még egyszer mondom: 249 ezer forint -, a felsőoktatásban tevékenykedőké pedig csak 110 ezer, azaz durván 44 százaléka volt a felsőoktatásban dolgozók keresete a versenyszférában dolgozókénak. Ez a két szám mindent elmond. Addig csak álmodunk, amíg ilyen óriási különbségek vannak a versenyszférában dolgozók és az egyetemen oktatók között, illetve nem jó a felsőoktatásnak, ha olyanok vannak a katedrán, akik nem muzsikálnak úgy, ahogy kellene.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem