DR. AVARKESZI DEZSŐ

Teljes szövegű keresés

DR. AVARKESZI DEZSŐ
DR. AVARKESZI DEZSŐ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A vita első szakaszában négy kérdésről szeretnék szólni, négy módosító indítványról, illetve indítványcsoportról.
Az első témakör, amiről beszélni fogok, az ajánlás 1. pontjában szereplő módosító indítvány, amely összefügg a 3., 5., 8., 12., 14., 16., 33. és 50. számú módosító indítványokkal is. Ez az emberi jogi bizottságnak egy meglehetősen váratlan indítványcsoportja, hiszen amikor az alkotmányügyi bizottság tárgyalta ezt a törvényjavaslatot, akkor ezek az indítványok még nem szerepelhettek előttünk, a bizottságban nem vitathattuk meg. Nyilván később világosodott meg az emberi jogi bizottság, és adta be ezeket a módosító indítványokat.
Miről van szó? A törvényjavaslat egy új minősítő körülményt kíván bevezetni a büntető törvénykönyvben, méghozzá azt, hogy súlyosabban kell büntetni azokat az elkövetőket, akik a törvényjavaslat eredeti szövege szerint "bűnszervezet keretében" követik el az adott bűncselekményeket. Már az általános vita során is szó volt erről a témáról, többen kifogásoltuk ezt a fogalmazást, úgy gondoltuk, hogy meglehetősen homályos a "bűnszervezet keretében" történő elkövetés megfogalmazása, a Btk.-ban más helyeken nem szerepel ez a fogalom, nincs magyarázata, ezért Csákabonyi Balázs képviselőtársammal együtt javasoltuk, hogy minden helyen, ahol a törvényjavaslat így fogalmaz, ehelyett a "bűnszervezet tagjaként" történő elkövetés szerepeljen.
Ezzel a kormány képviselői a bizottsági üléseken nem értettek egyet, és ezeket a javaslatainkat a bizottságok leszavazták.
Gondolom, az történhetett, hogy az Igazságügyi Minisztérium képviselői belátták, hogy más fogalmazásra lenne szükség, amit helyeslek, és végül is örülök neki, hogy az általunk megindított gondolat tárgyivá vált ezekben a módosító indítványokban, és azt a fogalmazást javasolták - és az emberi jogi bizottság be is nyújtotta bizottsági módosító indítványként -, hogy "bűnszervezetben történő elkövetés". Valamennyi helyen így szerepel.
Azt hiszem, ez egyébként valóban szerencsésebb lenne az eredeti javaslatnál, csak meglehetősen mechanikus volt az átvezetés, és így két helyen is viszonylag értelmetlen szöveg kerülne be a büntető törvénykönyv módosításába. Az egyik ilyen a bizottság 16. számú módosító indítványa, amely ha ebben a formában maradna meg, akkor a következő szöveg kerülne be a törvénykönyvbe: "a bűncselekmény bűnszervezetben elkövetésének megállapítása esetén". Azt hiszem, hogy itt a "történő" szónak a kihagyása felesleges volt, mert nagyon magyartalanná vált így a megfogalmazás. Ugyanez igaz a 33. számú módosító indítványra, amit szintén a bizottság terjesztett be. Itt szintén kihagyni javasolták a "történő" szót, ezért a következő szöveg lenne a hatályos: "aki bűntettnek bűnszervezetben elkövetésére felhív". Nyilván itt is a "történő" szót bent kell hagyni.
Álláspontunk szerint a mi javaslatunk jobb lenne egyébként, tehát a "bűnszervezet tagjaként", de a "bűnszervezetben" is talán elfogadható kompromisszum; az eredeti szövegnél mindenképpen jobb.
A másik téma, amivel ebben a szakaszban foglalkozni kívánok, a Csákabonyi Balázs képviselőtársammal együtt benyújtott, az ajánlás 6. pontjában szereplő indítványunk, amelyik a Btk. 57. § (3) bekezdését kívánná módosítani az utolsó mondat elhagyásával.
(10.10)
Ennek az a lényege, hogy ha valakit végleges hatállyal eltilt a bíróság szakképzettséget igénylő foglalkozás gyakorlásától, akkor az általános szabály szerint amennyiben az eltiltás óta tíz év eltelt, és az eltiltott a foglalkozás gyakorlására alkalmas, illetőleg érdemes, akkor az eltiltottat kérelemre mentesíteni lehet.
Kihagyná a javaslat ebből a körből, a mentesülés lehetőségéből azt, aki a bűncselekményt bűnszervezet keretében vagy az új fogalmazás szerint bűnszervezetben követte el, és méltatlanság miatt a bíróság a foglalkozástól véglegesen eltiltotta. Mi úgy gondoljuk, hogy ezt két okból felesleges így megfogalmazni. Az egyik, hogy ennek valódi elrettentő hatása nincsen, másrészt pedig az általános szabályok szerint úgyis csak akkor lehet az eltiltottat kérelemre mentesíteni, ha már érdemessé vált a foglalkozás újbóli gyakorlására. Tíz év elteltével nem hiszem, hogy különbséget kéne tenni aközött, hogy valaki azt a bűncselekményt egyedül követte el vagy valamilyen bűnszervezet keretében vagy bűnszervezet tagjaként.
A bizottsági vitában elhangzott, hogy itt elsősorban arról lehet szó, hogy például egy köztisztviselő ne lehessen köztisztviselő. Erre azt a talán kicsit morbid, de egyébként teljesen életszerű példát mondtuk el, hogy eszerint viszont elképzelhető, hogy valaki elkövet egy bűncselekményt bűnszervezetben, később megjavul, és e szabály szerint akkor egy minisztériumban például előadó nem lehetne, de miniszter nyugodtan lehetne, mert azt semmi nem tiltja.
A harmadik téma ebben a körben, amivel foglalkozni szeretnék, a 18. számú ajánlási pont; szintén Csákabonyi Balázs képviselőtársammal adtuk be. Ez egy értelmező rendelkezés módosítása. "Fegyveresen követi el a bűncselekményt, aki lőfegyvert vagy robbanóanyagot tart magánál." A javaslat szerint a jogkövetkezmények szempontjából fegyveres elkövetésen a lőfegyver vagy robbanóanyag utánzatával fenyegetve történő elkövetést is érteni kell. Természetesen értjük a javaslat logikáját: ne lehessen arra hivatkozni, hogy az illetőnél valójában nem volt fegyver, ugyanakkor ugyanolyan rémületet váltott ki, mondjuk, a sértettekből, mintha valóban lőfegyverrel vagy robbanóanyaggal fenyegetve történt volna az elkövetés. Úgy gondoljuk ugyanakkor, hogy ez egy veszélyes tendenciát indíthat el. Ha ugyanaz a büntetés várható, akkor esetleg az elkövetőknek jobban megéri valóban lőfegyverrel vagy robbanóanyaggal fenyegetve elkövetni az adott bűncselekményt. Fel szeretnénk hívni erre a figyelmet, még egyszer meggondolásra szeretnénk ajánlani.
Végül: a negyedik téma ebben a szakaszban a 21. ajánlási pont. Ki fogják találni, Csákabonyi Balázs képviselőtársammal együtt nyújtottuk be ezt a javaslatot is. A bűnszervezet fogalmát kívánja meghatározni ez a rendelkezés. A törvényjavaslat szerint bűnszervezet három vagy több személyből álló, hosszabb időre szervezett, összehangoltan működő csoport, amelynek célja ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmények elkövetése. Tulajdonképpen vitattuk egy kicsit azt is, hogy pont az ötévi vagy ezt meghaladó szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekményekről van szó. Nem biztos, hogy ez a határ megfelelő, de végül is ezt elfogadtuk. Ugyanakkor határozottan állítjuk, hogy a bűnszervezet célja nem a bűncselekmények elkövetése. A bűncselekmények elkövetése csak eszköz a valódi céljaik megvalósításához. Álláspontunk szerint a jogtalan haszonszerzés az, ami valójában a cél, és ennek érdekében követik el a bűncselekményeket. A módosító indítványunk erre irányult.
Én tisztelettel kérem, hogy a kormány képviselői gondolják át még egyszer ezeket a javaslatainkat. Illetve az első témában egy kompromisszumot el tudunk fogadni; valóban jobb a bizottság által beterjesztett javaslat, mint az eredeti volt, ott viszont kérem, hogy abban a két témában ezt a nyelvtani pontosítást majd kapcsolódó módosító indítvánnyal tegyük meg.
Köszönöm szépen. (Szórványos taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem