DR. GYIMESI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GYIMESI JÓZSEF
DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem ismeri jól az emberi természetet Hankó Faragó Miklós, amikor azt feltételezi, hogy a feljelentési kötelezettség maga után vonhatja azt, hogy a korrupt köztisztviselő majd munkatársai között a korrupciós előnyt szét fogja osztani. Azt hiszem, hogy nagyon sokan alkatuknál, természetüknél, származásuknál fogva alkalmatlanok arra, hogy korruptak legyenek. Ez az egyik.
A másik, az is az emberi természethez tartozik, hogy bizony nem fogják szétosztani a pénzt, mert az ilyen ember általában harácsoló, és mindent meg akar magának tartani. A korrupció kapcsán - és nyilván többen elkalandoztunk hozzászólásunkban a szigorúan vett módosító javaslattól - arra szeretnék rámutatni, hogy a törvények évtizedekre visszamenőleg mindig is tiltották a korrupciót, és mindig is szigorúan, szabadságvesztés büntetéssel fenyegették ezen bűncselekmény elkövetőit. De ha nagy nehezen sikerült felderíteni egy-egy korrupciós ügyet, akkor méltó, és mások számára is visszatartó, elrettentő hatású büntetést kapott-e az a korrupt rendőr vagy köztisztviselő? Azt hiszem, hogy nem.
Néha a híradásokból arról értesültünk, hogy milyen súlyosan lesújtott úgymond az elöljáró a megtévedt rendőrre, amikor elbocsátotta azonnali hatállyal a szolgálati viszonyból; mintha ez a társadalom elégedettségét kiválthatta volna.
Az még nem is büntetés, az tulajdonképpen egy természetes következménye az ő magatartásának. Tehát igenis a szigorú törvényeket és most még szigorúbb törvényeket, alkalmazni kell, és azt a büntetést kell alkalmazni a nagy nehezen felderített korrupciós (Az elnök csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) bűncselekmény elkövetőivel szemben, amit a törvény előír.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem