DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Kétségtelenül sok érv van amögött, amit államtitkár úr és az imént felszólaló Répássy képviselő úr mondott, de véleményem szerint változatlanul fennáll az a veszély, amely sokkal nagyobb, mint amilyen előnyöket el lehet érni. Abban szerintem nem vitatkozunk egymással, a cél az, hogy a korrupciós jellegű cselekmények száma erőteljesen visszaszorítható legyen Magyarországon, ezek nagyon súlyos, nagyon nehezen felderíthető bűncselekmények. Ebben mindben egyetértünk, úgyhogy talán nem ezeket kellene az érvelés során használni, hiszen nem ezen vitatkozunk.
A feljelentési kötelezettség a büntető törvénykönyvben általában nagyon szűkkörűen alkalmazandó kötelezettsége az állampolgároknak. Én eleve nem tartom helyesnek, ha törvényerőre emelkedik egy ilyenfajta kötelezettség. Azért azt ne felejtsük el, hogy általában véve a feljelentgetés egyébként a közvélemény által sem túlzottan szimpatikusnak tartott dolog, számomra sem az, de az, hogy bizonyos körben van ilyen kötelezettség, az a jelenlegi hatályos rendelkezések alapján nyilván kell is, és azt hiszem, hogy elegendő is. Nem vagyok biztos benne, hogy ebbe az irányba kellene vinni a hatályos magyar jogszabályok rendelkezéseit.
A hitelt érdemlőség rendkívül nehezen eldönthető dolog. Nagyon sokszor borotvaélen táncol az, hogy mi az, ami hitelt érdemlő és mi az, ami nem. Ne felejtsük el, a vesztegetés egy rendkívül nehezen bizonyítható bűncselekmény. Ha hallok valamit, hogy a főnököm vagy a beosztottam elkövetett, mondjuk, a 250-től a 255. §-ig terjedő cselekményeket, mi minősül hitelt érdemlőnek? Véletlenül tudomásomra jutott - most ez az vagy sem? Abban a pillanatban, ahogy ezen el kell gondolkoznia a közalkalmazottnak, a köztisztviselőnek, a hivatalos személynek, nagyon nehéz jogértelmezési problémával fog találkozni, amire nem is feltétlenül képes. Ezt nagyon érdemesnek tartom megfontolásra. Ezek után állandóan fogja keresni azt... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem