DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. Én is úgy gondolom, hogy ennek a fajta közös gondolkodásnak mindenképpen van haszna, és semmiképpen nem szándékom az idő húzása. Egy további adalékra szeretném felhívni a tisztelt államtitkár úr és a jelenlévők figyelmét, hátha később egy más szövegváltozat kidolgozásakor hasznosítható lesz.
Én arra a negatív dologra szeretnék utalni, hogy amíg eddig egy korrupciós cselekmény kapcsán, mondjuk, egy osztályon dolgoztak öten-hatan, és valakit az osztályról megvesztegettek, és elfogadott törvénytelenül valamit, akkor az az egy illető elkövette a bűncselekményt, illetve aki megvesztegette, úgyszintén. Most majd abban lesz érdekelt esetleg ez a bizonyos hivatalnok, hogy lehetőség szerint az osztályon mindenki tudjon a dologról, és mindenki érintett legyen, mert hiszen ha véletlenül valaki a kollégái közül erről tudomást szerez, akkor a feljelentési kötelezettség alapján esetleg nagyobb eséllyel megteszi ezt a törvényes kötelezettségét. Véleményem szerint így sokkal inkább intézményesedik az a dolog, amit éppen hogy elkerülni szeretnénk, nem pedig gerjeszteni. (Taps az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem