DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS

Teljes szövegű keresés

DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS
DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen. A vitának ebben az utolsó szakaszában olyan javaslatokkal találkozhatunk, amelyekről eléggé világosan és egyértelműen kiderül, hogy itt nincs másról szó, mint arról, hogy a kormány az előterjesztése kapcsán vagy elmulasztotta, vagy valamilyen oknál fogva nem tette meg, hogy végigvezessen egy-egy elvet a törvényjavaslaton. Erre szoktuk azt mondani, hogy X. Y. lánynéven szerepel a kormány ebben az ügyben, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy ezeket a javaslatokat nem a képviselői gondosság alkotta, hanem sokkal inkább valamilyen más motiváció.
Ez még rendben lenne, ezzel semmi probléma nem lenne, azzal azonban már sokkal inkább, hogy a Házszabállyal összeegyeztethető-e vagy sem. Szeretném felsorolni azokat a javaslatokat, amelyeket a Házszabály normális, hétköznapi értelmezése alapján nem lehetett volna előterjeszteni, illetve amelyeket nem lehetne tárgyalni, és nem lehetne elfogadni.
Nincsenek illúzióim afelől, hogy az ügyrendi bizottság fog tudni olyan állásfoglalást hozni - ezt az elmúlt három évben már tapasztalhattuk -, hogy ezt a gordiuszi csomót egy huszárvágással minden további nélkül átvágja, de ha valaki a Házszabályt úgy értelmezi, ahogy az egyébként szakmailag, mondjuk, egy jogásztól elvárható lenne vagy kellene hogy legyen, akkor ezek a javaslatok nem lennének előterjeszthetők, és nem tárgyalhatnánk.
Most szeretném felsorolni ezeket, csak a jegyzőkönyv kedvéért, mert természetesen illúzióim nincsenek, mindenkinek a maga lelkiismeretével kell elszámolnia. Szerintem ilyen a bűnügyi nyilvántartásról szóló törvény 29. §-a, ilyen a büntetőeljárási törvény 102., 107., 128., 207., 213., 214., 214/A., 251., 267/A., 352., 353., 354., 375., 376., 386., 393/A., 393/B. és 398/B. §-a, amellyel kapcsolatban elképzelhető, hogy egyik-másik esetleg tévedés folytán belekerült a felsorolásomba, vagy esetleg van olyan, amely nem került bele a felsorolásba.
Úgy gondolom, hogy ha a kormány egy kicsit is adna a szakmai tisztességre, akkor meggondolná, hogy ezeket a javaslatokat ilyen formájukban fenntartja-e, illetve az előterjesztő képviselő úr. Én nem tartom korrekt dolognak.
Köszönöm szépen. (Bauer Tamás tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem