DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Kitűnő felvetés hangzott el Hack Péter képviselő úrtól, és lassan itt hályogkovács módra bonyolult büntetőjogi problémákat és büntetőeljárási problémákat próbálunk egymásnak feltett példázatok és jogesetek tükrében röptében megoldani. Ez általában nem szokott szerencsés lenni, és ritkán, csak egészen nagy elmék esetében szokott támadhatatlan eredményre vezetni.
(12.20)
Ezzel együtt igaza van abban, hogy az én példám abból a szempontból jó, hogy a valamit meghallani, a valamiről értesülni, meg hiteltérdemlően tudomást szerezni valamiről, nemcsak két különböző dolog, de az egy többmozzanatos meggyőződési folyamat is lehet, sőt tipikusan az. Hiszen a gyanúok általában korrupciós ügyben úgy keletkezik bennem, hogy valamit hallok, valamit csicseregnek a madarak. De - miután mindig, mindenütt és szinte mindenkiről csicseregnek ilyesféléket a madarak - ismerjük a hivatali életet és az emberi természetet, ezt általában az ember nem szokta komolyan venni. Ehhez kell valamiféle megerősítés, amely szinte a bizonyossággal, a bizonyosság erejével kapcsolódik össze a hallomásból szerzett információval. E tekintetben igenis jó a példám, hiszen valamit hallani lehet a mosdóban is, lehet az ultipartin is és a vállalati üdülőben is vagy bárhol másutt.
A feljelentési kötelezettséget a hitelt érdemlő tudomásszerzés alapozza meg. Nagyon jó a kérdés a tekintetben, hogy mi történik, ha valaki ezt a mendemondát nem ellenőrzi le. Ez az elöljárójának lesz egy komoly dilemma, hogy munkajogi szempontból hogy vonja le ennek a konzekvenciáit, illetve bizonyítási kérdés lesz, hogy vajon csak hivatkozik-e arra az illető, hogy kérem, én ezt nem vettem komolyan, vagy pedig nyilvánvalóan tudnia kellett annak a szóbeszédnek a megalapozottságáról magából a munkafolyamatból következően. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem