DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Nem gondoltam, hogy ennyire védelembe kell venni ezt a törvényi rendelkezést. Nagyon fontosnak tartom ezt a rendelkezést. A hivatalos személyeknek ez a fajta kötelezettsége, hogy vegyék komolyan és jelentsék a hatóságoknak, ha tudomásukra jut egy vesztegetési ügy, amely a saját hivatalukban, egyáltalán a hivatalos eljárásuk során keletkezik, és ők észlelik ezt a vesztegetést vagy bármilyen más korrupciós bűncselekményt, szerintünk ez nagyon fontos szabály.
Más kérdés az, hogy a hivatalos eljárás minden hivatalos személy esetén más és más, a hivatalos személyeknél is eltérő, tehát van, akinek csak a munkahelyi eljárását fogjuk tekinteni hivatalos eljárásként, és van, aki pedig ennél szélesebb körben tevékenykedő hivatalos személy. De ez azon az alapelven nem változtat, hogy a hivatalos személyeknek igenis komolyan kell venniük a saját hivataluk tisztességének, becsületének a megőrzése érdekében azt, ha tudomásukra jut egy ilyen bűncselekmény.
Amit én nagyon fontosnak tartok - és örülök annak, hogy ez a vita ilyen széles nyilvánosságot kap -, hogy a hivatalos személyek tudjanak arról, hogy ezentúl őket feljelentési kötelezettség terheli a korrupciós ügyekben. Ez nagyon fontos dolog, mert innentől kezdve valóban azzal a törvényhozói szándékkal kell számolnunk, hogy a hivatalos személyeknek ha eddig esetleg tudtak vagy legalábbis volt valamilyen sejtésük ilyen bűncselekményekről, és ezentúl ennél erősebben bizonyítottan, hitelt érdemlően tapasztalnak ilyen bűncselekményeket, akkor már az erkölcsi kötelességen túl jogi kötelezettségük is támad. Én fontosnak tartom, hogy a következő, a törvény hatálybalépését követő időkben már érvényesüljön ez a törvényhozói szándék.
Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem