DR. RÉPÁSSY RÓBERT

Teljes szövegű keresés

DR. RÉPÁSSY RÓBERT
DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Csak nagyon röviden azt szeretném elmondani önöknek, hogy amilyen kérdéseket itt ma felvetettünk ebben a vitában, azokat tulajdonképpen a büntetőjog eddig is ismerte. Amit ez a törvényjavaslat bevezetne, az egy, mondjuk úgy, a bűnüldözés hatékonyabb módja lenne. Tehát a korrupció, a vesztegetés típusú bűncselekmények büntetőjogi kategóriái, megfogalmazásai eddig is teljesen világosak voltak.
Gyakorlatilag azt a bizonyos fordulatot, amit több képviselőtársam kifogásolt, hogy hitelt érdemlő tudomást szerez, ezt is használja a büntetőjog, régóta használja ezt a fogalmat. Nem merült fel eddig, hogy ezeket a fogalmakat bárki megkérdőjelezné. Tehát itt nem olyan dologról van szó, amiről eddig a büntető törvénykönyv ne rendelkezett volna, mégpedig szigorúan ne büntette volna a korrupciónak a legkisebb és a legnagyobb változatát is, hanem itt kifejezetten a korrupció elleni küzdelemnek, a bűnüldözés szempontjainak az érvényesítése érdekében kerül megfogalmazásra az, hogy egy feljelentési kötelezettsége legyen a hivatalos személyeknek.
Én ezt nagyon fontosnak tartom, hogy a korrupciós jellegű cselekmények nem ezáltal válnak büntetendővé, hanem itt kifejezetten a bűnüldözés szempontjai kerülnek előtérbe, amikor a hivatalos személyek számára ezt kötelezettségként megfogalmazzuk.
Én elfogadom azt is, hogy ezt a most bevezetésre kerülő feljelentési kötelezettséget néhány év múlva meg kell vizsgálnunk, hogy beváltotta-e a hozzá fűzött reményeket, mert kétségtelen, hogy ha nem jó úton indultunk el, akkor lehet, hogy meg kell változtatni ezeket a szabályokat. De most pillanatnyilag ezt a megoldást tartjuk a leghatékonyabbnak annak érdekében, hogy a hivatalos személyek vegyék komolyan a tudomásukra jutott korrupciógyanús ügyeket, és tegyenek feljelentést, ha hitelt érdemlőek ezek az információk.
Köszönöm, hogy meghallgattak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem