LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Megfontolásra valóban érdemes mind Avarkeszi Dezső képviselőtársam, mind pedig Hankó Faragó Miklós képviselő úr érvelése az ajánlás 18. pontjával kapcsolatban, azonban ebben nagyon eltér a véleményünk.
Ugyanis bár humoros helyzetek teremtődhetnek, létrejöhetnek, de ezt majd a bíróság nyilván mérlegelni fogja az adott helyzetben. A humoristáknak éppen inkább a "pisztolynak látszó tárgy" szóhasználat bírálata a kedvenc témájuk, az élcelődésük éppen a robbanószernek tűnő szerkezettel kapcsolatban hangzik el. Miért is humoros ez a valójában véresen komoly helyzet? Azért, mert más volt a büntetőjogi következménye annak, ha valaki valódi lőfegyverrel fenyegetőzött, mint ha ezt lőfegyvernek látszó tárggyal tette. Valójában a potenciális áldozatok szempontjából teljesen mindegy volt a valós helyzet, hiszen nyilvánvalóan nem kívánták ellenőrizni, hogy valódi-e a rájuk irányított revolver, vagy éppen játékszer vagy annak látszó tárgy.
Az előterjesztő orvosolni kívánja ezt a visszás helyzetet, és a törvényjavaslat 19. §-ában megfogalmazza azt a szankciót, hogy a jogkövetkezmények szempontjából fegyveres elkövetésen a lőfegyver vagy robbanóanyag utánzatával történő fenyegetést is érteni kell. A büntető törvénykönyvnek ezt az új elemét kívánja elhagyni a 18. pont. Megnyugvásunkra sem az előterjesztő, sem pedig a bizottságok nem támogatták ezt a javaslatot. Véleményünk szerint a valódi halálfélelem okozóit, a rettegés előidézőit valódi büntetés sújtsa a továbbiakban, ne pedig büntetésnek látszó enyhe ítélet.
Köszönöm szépen. (Dr. Hende Csaba tapsol.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem