DR. GYIMESI JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. GYIMESI JÓZSEF
DR. GYIMESI JÓZSEF (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Csákabonyi Balázs képviselő úr felvetésére el kell mondanom azt és ismertetnem kell azt az álláspontomat, amely képviselőcsoportomé is, hogy a jogorvoslati rendszer vagy a perorvoslati rendszer felépítése és a bírósági szervezet között azért olyan szoros összefüggést nem lehet és nem kell keresni (Derültség az SZDSZ soraiban.), hogy a büntetőeljárási törvény alapvetően ne lenne módosítható a törvényjavaslat elfogadásával.
Az Alkotmánybíróság döntése után is értelmezhető a törvényjavaslat és egyébként a hatályos törvény is (Derültség az SZDSZ soraiban.), amely az egyes bírósági szintek megjelölésekor egyes számban fogalmaz, hiszen megyei bíróságról, városi bíróságról vagy kerületi bíróságról beszél, jóllehet tudjuk, hogy mindezen bíróságokból több van, megyei bíróságból 19 minden bizonnyal. Tehát egyrészt nincs akadálya annak, hogy amennyiben több ítélőtábla felállítására kerül sor, úgy alapvetően meg kellene változtatni a törvényjavaslat szövegét. A törvényjavaslat nemcsak a perorvoslati rendszerről szól, annak számos más olyan eleme is van, amelyet nem is érint a bírósági szervezetben esetlegesen bekövetkező változás. A törvényjavaslatban is az ítélőtábla létével számol már az előterjesztő kormány. Ez is igazolja azt, hogy a kétfokú rendes perorvoslattal szemben az egyfokú rendes perorvoslat esetén is az ítélőtáblák felállíthatók és működtethetők.
Tehát azt hiszem, hogy a büntetőeljárási törvény módosítására vonatkozó törvényjavaslat részletes vitájának van értelme és van helye. Köszönöm a figyelmet.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem