DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Az államtitkár úr felolvasta a kollégiumvezető úr álláspontját. Hogy ez az álláspont mennyire hiteles vagy mennyire nem, azt majd eldönti a történelem. Mindenesetre szeretném az államtitkár úr figyelmébe ajánlani a következő idézetet: "A jogorvoslati rendszert akár három-, akár négyszintű bírósági szervezet keretében úgy kell kialakítani, hogy biztosítani lehessen a kétfokú rendes jogorvoslat igénybevételének lehetőségét." Az idézet a 2002/1994. (II. 14.) kormányhatározatból születik, két évvel a kollégiumvezető szövege után. Balsai István igazságügy-miniszter, Isépy Tamás államtitkár és Boross Péter kormánya nem fogadta el ezt az álláspontot, hanem azt mondta, hogy kétfokú jogorvoslatra van szükség. Nyilván nekik is voltak érveik. Az ezt követő kormányzat az előző kormány érveit figyelembe vette, és erre tekintettel volt.
Felhívom az államtitkár úr figyelmét arra az adatra, amit az előbb mondtam: '91-ben az ügyek 3,8 százaléka tart egy évnél tovább első fokon, '92-ben 11 százalék, '94-ben 25 százalék, '98-ban 33 százalék, most pedig közel 38 százalék 2000-ben. Tehát miközben marad az egyfokú eljárás, semmi nem változott, folyamatosan nő azoknak az ügyeknek a száma, amelyeknek egy évnél tovább tart a tárgyalása, azért, mert '92-ben a hatásköri törvénnyel egy csomó ügyet, évente körülbelül kétezer ügyet áttettünk a megyei bíróságoktól a helyi bíróságokra. Itt van a statisztika, meg tudom mutatni, tehát évente kétezer üggyel növekedett; ezek a legbonyolultabb ügyek voltak, bonyolult vagyon elleni bűncselekmények, amelyek helyi bírósághoz kerültek.
Ez okozza az elakadást, tehát önmagában nem a két vagy három szintet kell nézni, hanem a hatásköri szabályt és a hány fokú jogorvoslatot. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Ha csak az egyik elemet nézzük, akkor úgy építjük át a tizedik emeletet, hogy a lift a hálószobába érkezik be. (Taps az SZDSZ padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem