DR. HACK PÉTER

Teljes szövegű keresés

DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, hogy az államtitkár úr néhány fontos megfontolást is említett sok egyéb mellett a mostani felszólalásában.
Az előző ciklusban - szeretném jelezni - nem csak mi követtük el ezt a hibát, az önök pártja is elkövette, a Fidesz is elkövette, a Kisgazdapárt is elkövette, mert egyik sem szavazott a büntetőeljárási törvény módosítása ellen (Dr. Hende Csaba: Dehogynem!), csak tartózkodó szavazatok voltak, nem volt éles ellentét ebben az ügyben. De azok a számok, amelyeket ön most elmondott, nagyon jól rámutatnak arra, ami az előző ciklusban is megfontolás tárgya volt.
Az, hogy a ítélőtáblának milyen az ügyterhelése, az a büntetőeljárási törvény és a polgári perrendtartás hatásköri szabályaitól függ. Önök azt mondják, hogy csökkentsük azoknak az ügyeknek a számát - és most is csökkentik -, amelyeket a megyei bíróság bírál el első fokon, ezért egy megyei bíróra jóval kevesebb ügy jut, mint egy helyi bírósági bíróra országos átlagban. Még akkor is jóval kisebb egy megyei bírósági elsőfokú bírónak az ügyterhelése, ha ezek bonyolultabb ügyek.
Azt a problémát, amit ön felvet, a hatásköri szabályokkal lehet megoldani. Azt a programot lehet végrehajtani ebben, amit két éve önök még hirdettek, hogy az elsőfokú bíróságokat kell tehermentesíteni. A bonyolultabb ügyeket vagy a súlyosabb büntetőügyeket megyei elsőfokú bírósági hatáskörbe kell helyezni, és abban a pillanatban a ítélőtáblák munkaterhelése megjelenik. Azt gondolom, ez az oldal kompromisszumkész abban, hogy akkor most öt vagy három ítélőtábla jöjjön létre.
Az eredeti terv az volt, hogy első körben három ítélőtábla jön létre, és a tapasztalatok fényében majd második körben jelenik meg a további két ítélőtábla. Az Alkotmánybíróság döntése értelmében azonban itt nincs alternatíva, legalább kettőt létre kell hozni. (Taps az SZDSZ padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem