DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER
DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. A vitának ebben a szakaszában az ajánlás 54., 59. és 66. pontjában szereplő indítványokat kívánom indokolni.
Az 54. pontban szereplő indítvány a felismerésre bemutatás szabályaihoz kapcsolódik. Az 1998-as büntetőeljárási törvény előírta azt, hogy a felismerésre bemutatásnál arra kell törekedni, pontosabban szabály volt az, hogy legalább három személyt vagy három tárgyat kell bemutatni annak, aki felismeri a személyt vagy a tárgyat. Ezt az eljárást ismerjük. Azok, akik nem foglalkoznak büntetőeljárással, krimikben láthatják, amikor sorbaállítják egy ablak mögött a szereplőket. Van, ahol a gyakorlat szerint nem is három, hanem legalább öt ember közé állítják be a személyt.
Miért tartottuk fontosnak azt, hogy ezt a szabályt előírjuk? Azért, mert a magyar bűnüldözés történetében számos olyan büntetőügy volt, amelynél utóbb kiderült, hogy a tanúk azért választották ki a nyomozó hatóság eljárása során a gyanúsítottat, mert egy fényképet tettek eléjük, hogy megismerik-e azt a személyt. Fél óra után megismerték, és attól kezdve ragaszkodtak ahhoz, hogy igen, ez volt az a személy, akit láttak a helyszínen.
Volt olyan ügy - éppen Strausz jelenlegi alkotmánybíró úr, akkor még fővárosi bírósági tanácselnök tárgyalta ezt az ügyet -, ahol egyetlen felvétel volt, ahol sapka volt a felvételen szereplő személyen, az összes többin nem volt sapka. A tanú a helyszínen egy sapkás embert látott, ezért könnyen kiválasztotta a sapkás fényképről a sapkás embert. Utána született ebben az ügyben első fokon halálos ítélet, azután másodfokon hatályon kívül helyezték, és a megismételt eljárásban derültek ki az anomáliák.
Ezért a garanciákból való visszalépésnek tartjuk a jelenlegi előterjesztésnek azt a rendelkezését, amely ezt a követelményt kiiktatja, és azzal indokolja, hogy van olyan eset, amikor szükséges, hogy csak egy személyt vagy egy tárgyat mutassanak meg a tanúnak. Lehet ilyen eset, csak akkor az nem felismerésre bemutatás, azt másnak kell nevezni. A tanúkihallgatás során fel kell mutatni neki a tárgyat, és meg kell kérdezni, hogy megismeri-e, és a tanúkihallgatási jegyzőkönyvbe bele kell írni, hogy a kihallgatás során felmutattam a helyszínen talált tárgyat, és a tanú megismerte mint a saját kését vagy pisztolyát, vagy mit tudom én, mijét. De akkor ez nem felismerésre bemutatás, egyébként a bíróságot félrevezetjük: úgy tűnik, hogy a tanú felismerte a személyt vagy felismerte a tárgyat, vagyis kiválasztotta többek közül, és közben nem is ez történik.
Az 59. ajánlási pontban szereplő indítvány még döbbenetesebb. Ez az indítvány azt írja elő, azzal kezdi a kormány törvényszövege, hogy ha bizonyítható, hogy a terhelt előzetes letartóztatásának foganatba vételét követően a védőjével való kapcsolattartás felhasználásával szökést kísérel meg, befolyásolja a tanúkat, újabb bűncselekményt követ el, akkor lehetséges az, hogy a terheltnek a védővel való érintkezését korlátozzák; vagyis a védővel való kapcsolattartását felügyelet mellett vagy az írásbeli kapcsolattartást ellenőrzés mellett végzik el.
Tisztelt Ház! Ez a szabály szerintem döbbenetes szabály. Egyfelől külön kell vennünk azt, hogyan bizonyítható az, hogy bűncselekményt követ el. Ha ez bizonyítható, akkor a védővel szemben büntetőeljárást kell elindítani, tehát ez egy más történet.
(14.30)
Előfordulhat az természetesen, hogy a terhelt a védőjével összejátszva valamilyen jogszabálysértést követett el. Erre ismerünk példákat sajnos a magyar ítélkezési gyakorlatban is, és ismerünk példákat a nemzetközi gyakorlatban is, amikor a védők csempésztek ki vagy csempésztek be tárgyakat. Ez ellen védekezni kell, ezzel a magunk részéről egyetértünk. Ugyanakkor teljes mértékben elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy úgy kell ez ellen védekezni, hogy a vizsgálótiszt vagy az ügy végső kimenetele szempontjából befolyással rendelkező személy ott ül a védővel való kapcsolattartás alkalmával. Ez gyakorlatilag lehetetlenné teszi a védekezés jogának a gyakorlását, mert nem tudja elmondani a terhelt őszintén a védőjének azt sem, hogy mi az ő verziója, mert ott ül bent a rendőr, és hallgatja a beszélgetést. Azt kell mondanom, hogy az én ismereteim szerint már a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas években sem volt szokás, hogy a védővel való kapcsolattartást ellenőrizték.
Milyen megoldás lehetséges? Utalva arra, hogy nagyon kevés idő volt a módosító indítványok elkészítésére, mi inkább azt mondtuk, hogy inkább hagyjuk ki ezt a szabályt. Személy szerint én el tudnám fogadni azt a megoldást, hogy ha ilyen gyanú merül fel, akkor a nyomozási bíró üljön ott, tehát egy olyan személy, aki az eljárás menetében nem érdekelt. A nyomozási bíró ott ül, hallgatja a beszélgetést, és amikor arra kerül a sor, hogy el tetszett-e hozni a pisztolyt, akkor megállítja (Derültség az SZDSZ soraiban.), ha pedig csak arról beszélgettek, hogy ki mit csinált, akkor a nyomozási bíró azt mondja, hogy kérem, nem történt semmi olyan, ami szökésre, tanúk befolyásolására vagy újabb bűncselekmény elkövetésére utal. A nyomozási bíró éppen erre jó, hogy ő nem érdekelt az ügy mikénti befejezésében, ő nem is ismeri az ügy részleteit, tehát nem ebből szerez operatív információkat akár jelenléttel, akár lehallgatással.
A 66. ajánlási pontban szereplő indítvány a házkutatás szabályaihoz kapcsolódik. A '98-as törvény lényeges előrelépésként bevezette azt, hogy az ügyvédi irodában, közjegyzői irodában, valamint egészségügyi intézményben tartandó házkutatás szabályait szigorította, ilyen házkutatást csak a bíróság rendelhet el. A '98-as törvény azt is előírta, hogy ha ilyen házkutatás során iratokat találnak az ügyvédi irodában vagy az egészségügyi intézményben, akkor azokat csak zárt borítékban lehet kezelni, és csak az ügyész tekintheti meg ezeket az iratokat.
Mi volt ennek a szabálynak az értelme? Az, hogy ha például egy ügyvéd ellen büntetőeljárás indul, mondjuk, a letétek törvénysértő kezelése miatt sikkasztás gyanújával, akkor a rendőrség ne foglalhassa le a büntetőügyek esettanulmányait is az irodában, és abból kicsemegézve folytasson le eljárásokat személyekkel szemben. Vagy ha egy orvos valamilyen törvénysértést követ el, és lefoglalják a rendelőjében az iratokat, akkor például a kábítószer-elvonó kezelésen lévő személyek irataiból ne csemegézzenek a hatóság tagjai, és ne indítsanak olyan személyekkel szemben büntetőeljárásokat, akik egyébként gyógykezelés alatt állnak, a betegségük összefügg az általuk elkövetett bűncselekményekkel vagy feltételezett bűncselekményekkel. Emlékeztetek, hogy az úgynevezett Funk-ügy volt az, ami annak idején - és ez az előző kormány felelőssége és terhe, ez vitathatatlan - felvetette ezt a problémát, és ami miatt akkor a büntetőeljárási törvénybe bekerült ez a szabály.
Én hibának tartom, hogy kiveszik, nem okoz nagyon nagy gondot, az ügyészek és a rendőrök közötti normális együttműködés megteremtése következtében ez nem okoz időbeli akadályt. Az ügyészhez odakerül az irat, az átnézi, hogy mi az, ami a megindult büntetőeljárással összefügg és mi az, ami nem függ össze. Ami összefügg, azt átadja a rendőrnek, ami nem függ össze, azt visszaadja annak, akitől lefoglalták. Ez meggyőződésem szerint alkotmányos jogokat védő intézkedés, egyfelől a védelemhez fűződő alkotmányos jogot garantálja az intézkedés, másfelől a magántitokhoz fűződő alkotmányos jogot garantálja ez az intézkedés, hogy ne kerüljön a büntetőeljárásban eljáró hatóságokhoz olyan irat, ami a konkrét ügyhöz nem kapcsolódik.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
