DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Valóban a kérdés gyökerénél vagyunk, képviselő úr. Ön kétezer ügyről beszélt, amelyeket a korábbi jogszabály-módosítással a megyei bíróságok elsőfokú hatásköréből a helyi bírósághoz telepített a törvény. Ha netán visszatelepítenénk ezt a kétezer ügyet a megyei bíróságok elsőfokú hatáskörébe, egy egyfokú rendes jogorvoslat esetében, számolva azzal, hogy az ügyek 80 százaléka befejeződik első fokon - számoljunk csak egy kicsit! -, ez azt jelenti, hogy körülbelül nyolcszáz fellebbezéssel lehetne számolni. Ha ezt a nyolcszáz ügyet hozzáadom az imént általam elmondott statisztikához, és megfelelően elosztom a különböző, ön által felállítandó ítélőtáblák között, semmivel nem vagyok előbbre, legfeljebb ott tartok, hogy nem háromhavi, hanem négyhavi munkája van az egyes ítélőtáblák büntetőtanácsainak, tisztelt képviselő úr.
Ezért mondom azt, hogy fordítva tetszenek ülni a lovon. Nem az a kérdés, hogy önök a kétharmadukkal élve, az akkori ellenzék ellenszavazata vagy tartózkodása - teljesen mindegy - mellett az alkotmányba több ítélőtáblát kodifikáltak. A kérdés az, hogy vajon nem az-e a megoldás, hogy ezt a téves premisszából kiinduló téves döntést kell korrigálni. Az Alkotmánybíróság 2002. december 31-ig megadta a lehetőséget arra, hogy ezt a felek és az akkori kormány, a majdan hivatalba lépő kormány és a majdani ellenzék újra átgondolja, újra mérlegre tegye, és annak megfelelően hozza meg azt a döntést, amely a magyar igazságszolgáltatás rendszerének és a jogkereső közönségnek egyaránt megfelelő.
Nem lehet csak abból kiindulni ennek elbírálása során, tisztelt képviselő úr, hogy a bírósági szervezetrendszer számára mi a kedvezőbb. Nem lehet a hatásköröket önkényesen és felelőtlenül tologatni. Nem lehet oda nem tartozó ügyeket megyei bírósági hatáskörbe tenni, hiszen ez rengeteg terheltnek, tanúnak és más érintett személynek többletköltséget, többletterhet, utazási kényelmetlenséget okoz. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem