DR. DANCSÓ JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

DR. DANCSÓ JÓZSEF
DR. DANCSÓ JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök asszony. Tisztelt Képviselőtársaim! Keller képviselő úr jobbító szándékát nem kétségbe vonva, úgy gondolom, hogy a nyilvánosan működő részvénytársaságokra vonatkozó módosítóiról két-három mondatot mindenképpen célszerű váltani.
Az tény, hogy ezt a törvényi szakaszt ez év tavaszán vitattuk meg, illetve került be a törvényi szabályozások közé. A célja, illetve a miértje nyilvánvalóan mindenki számára egyértelmű volt, hiszen nagyon sok olyan esemény történt az elmúlt időszakban, amely a nyilvánosan működő részvénytársaságok tulajdonosi szerkezetére vonatkozólag, illetve a közgyűléseken való szavazások során nem tett lehetővé egyértelmű helyzetet.
Ebből kifolyólag nagyon nehéz volt követni azt, hogy egyáltalán mi történik ezen nemzetgazdaságilag igen fontos vállalatok, cégek esetében, a szabályozás hiányosságai miatt olyan események is bekövetkeztek, amelyek nemzetgazdasági szempontból talán nemkívánatosak.
(9.20)
Ezt látva a törvényalkotók olyan meggondolásra jutottak, hogy igenis ezt a folyamatot szabályozni kell. Ez egy nagyon bonyolult folyamat, hiszen nagyon szerteágazó rendszerei, illetve részei vannak ennek a folyamatnak. Sajnos, ilyen bonyolultan lehet szabályozni, illetve kordában tartani ezeket a folyamatokat. Tavasszal ezért került kicsit talán bonyolultan, de nem szakemberek számára nehezen követhetővé ez a törvényi szabályozás. Úgy gondolom, hogy nem tennénk jót azzal, ha most ezt módosítanánk olyan szempontból, hogy csökkentenénk vagy elhagynánk belőle részeket, hiszen ez így kerek, így egész. A tavaszi vita során, úgy gondolom, ebben nem volt különösebb vita közöttünk.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem