DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Megmondom őszintén, egyetértek azokkal a javaslatokkal, amelyeket Dancsó képviselőtársam benyújtott, és akkor, amikor az általános vita folyt, én magam sem támadtam ezt a törvényjavaslatot, mert úgy éreztem, hogy ez egy megalapozott, egy jól előkészített törvényjavaslat. De a fájó, a furcsa az, hogy ennek ellenére ennyi módosító javaslat került be a törvényjavaslat kapcsán. Azt hiszem, ez a jövőre komoly figyelmeztetés lehet, mert ha visszagondolnak kormánypárti képviselőtársaim akár az én felszólalásomra, akár Keller képviselőtársunk felszólalására, végső soron támogatólag szóltunk erről, és jó lenne, ha több időt adnának a törvényjavaslat előkészítőinek abból a szempontból, hogy tökéletesebben és jobban dolgozzák ki a javaslatot.
Mindenesetre én is - ahogy Dancsó képviselőtársam is - a 24-es témához szólva azt mondanám, hogy a 60 munkanap valóban helyes, esetleg egy kicsit le lehetne faragni ebből a 60 munkanapból. El kellene gondolkodni azon, hogy nem kellene-e ebből lefaragni.
A másik, amit szeretnék megemlíteni, hogy az utolsó pont, amelyről Dancsó képviselőtársam szólt, a 75. pont egy valóban nagyon lényeges módosítást tartalmaz. De a többi módosítás is hozzájárul ahhoz, hogy még jobb legyen a törvényjavaslat.
Még egyszer szeretném felhívni a törvényalkotók figyelmét, hogy ezekre a pontosságokra figyeljenek a jövőben.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem