DR. TAKÁCS IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. TAKÁCS IMRE
DR. TAKÁCS IMRE (MSZP): Tisztelt Elnök Asszony! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Keller képviselőtársam 157. számú ajánlása egy súlyában valóban jelentős ajánlás. Nem akarom megismételni azokat a gondolatokat, amelyek már elhangzottak, de valóban a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletének ilyen jogkört biztosítani enyhén szólva veszélyes dolog lenne.
Most, amikor már lassan befejeződik a részletes vita, azt is szeretném megemlíteni, hogy ha az itt ülő képviselőtársaim és az államtitkár úr figyelemmel kísérték az ellenzéki javaslatokat, akkor nyilvánvalóan egyetértenek azzal, hogy gondolják már újra azt, hogy mi a véleményük ezekről a javaslatokról, és próbálják mégis támogatni. Mert úgy hiszem - Dancsó képviselőtársam is egyetért ezzel -, hogy ezek a javaslatok nem a törvény gyengeségét, hanem az erősségét akarják elősegíteni.
Szépen kérem a kormánypárti képviselőtársakat és az államtitkár urat is, hogy amikor döntünk a javaslatokról, akkor támogatólag vegyék ezt figyelembe.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem