KELLER LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

KELLER LÁSZLÓ
KELLER LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Az ajánlás 157. pontjában fogalmaztam meg egy módosító javaslatot, amely tulajdonképpen a törvényjavaslat 445. §-ának az elhagyását javasolja, amely kivenné a törvényjavaslatból a pénzügyi felügyeleti rendelkezésre vonatkozó előírást. Itt tulajdonképpen egy kétharmados törvény módosításáról van szó, hiszen a jogalkotásról szóló 1987. évi XI. törvényt kellene módosítani.
Ha valaki figyelemmel kísérte az elmúlt másfél év történését, többször előkerült az országgyűlési vitában a pénzügyi felügyeleti rendelkezés kérdésköre. Volt olyan alkalom, amikor tulajdonképpen majdnem megegyezésre lehetett jutni a kétharmados támogatást illetően. Sajnálatos módon a mi véleményünk szerint a kormány hozzáállása nem tette lehetővé, hogy kétharmados egyetértés alakuljon ki ebben a kérdéskörben. Most én ennek a felügyeleti rendelkezésnek az elhagyására tettem javaslatot, tekintettel arra, hogy az én megítélésem szerint nincs konszenzusos állapot ebben a kérdéskörben, és akkor nincs értelme benne hagyni ezt a javaslatot. Mi úgy ítéljük meg, hogy a pénzügyi folyamatok akkor is kézben tarthatók a felügyelet részéről, ha a javaslatban szereplő rendelkezési jog lehetősége nem áll a felügyelet rendelkezésére, erről már hosszan vitáztunk itt a Házban is, Házon kívül is. Én azt gondolom, hogy ezt a módosító javaslatot érdemes lenne támogatni.
Technikailag persze az is megoldható, hogy a kapcsolódó módosító javaslatomat támogatja a Ház, amely arra irányul, hogy ki kellene mondani azt, hogy kötelező előírásokat nem adhat ki a pénzügyi felügyelet; ez gyakorlatilag egyenértékű azzal, hogy a pénzügyi felügyeleti rendelkezést elhagyjuk a jogalkotásról szóló törvényjavaslatból.
Azt gondolom, hogy kár ezt minden egyes alkalommal behozni a Ház elé, mindig megkísérelni, hogy átmegy-e. És tulajdonképpen akkor, amikor lehetőség kínálkozott arra, hogy éppen a kisbefektetők érdekében fogalmazzunk meg a betétbiztosítási alappal kapcsolatban kisbefektetőket érintő javaslatot, és tulajdonképpen ezzel együtt gondoltuk elfogadásra javasolni a pénzügyi felügyeleti rendelkezés intézményét, és ezt nem támogatta a kormány, akkor azt gondolom, nincs értelme így önállóan ezt a szabályozást idehozni a Ház elé.
Tehát kérem, hogy támogassák a kormánypárti képviselőtársaim a módosító javaslatomat, amely a törvényi szakasznak az elhagyását indítványozza.
Köszönöm szépen, elnök asszony.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem