DR. HENDE CSABA

Teljes szövegű keresés

DR. HENDE CSABA
DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Megszegem a szavamat, mert azt mondtam, hogy nem fogok a továbbiakban felszólalni, de az a helyzet, hogy valóban úgy tűnik, hogy itt egy politikai ürügy kereséséről van szó, annak az ürügynek a megkereséséről, hogy az ellenzéki párt részéről, a Szocialista Párt részéről folyamatosan jönnek a korrupciós vádak, folyamatosan jön a szemrehányás, hogy a kormány semmit nem tesz a korrupció ellen.
Ehhez képest a büntető törvénykönyv módosításával vagy akár a jelen törvénnyel, meg a már elfogadott hasonló tárgyú törvényekkel soha nem látott lendülettel folyik a korrupcióellenes jogalkotás. Soha, képviselő úr, ilyen mennyiségben, ilyen széles fronton - ha úgy tetszik - még a korrupció mint kóros társadalmi jelenség elleni küzdelmet egyetlenegy kormány sem vette fel. Ezt majd a történelem igazolni fogja, képviselő úr, és nem is várom öntől, hogy ezt most megerősítse. Nos, nyilvánvalóan meg kell keresni az ürügyeket, hogy az ebben a harcban születő újabb törvényeket milyen hivatkozással lehessen mégis ellenezni, hogyan ne kelljen mégis megszavazni.
A képviselő úr figyelmét felhívom arra, hogy a 13. §-ban nem gazdálkodó szervezetek vezető tisztségviselőiről van szó, akiknek a jogviszonya a gazdasági társaságokról szóló törvényben szabályozott, hanem az államháztartásról szóló törvényben meghatározott, döntés-előkészítésben és ellenőrzésben részt vevő személyekről szól. Az ellenőrzöttek köre tehát a feladathoz van kötve és nem a státushoz. Ez a nagy különbség, képviselő úr. De ezt a szakmai vitát tényleg felesleges folytatnunk.
Megértettem, tudomásul vettem, és a kormány tudomásul veszi, bár megérteni nem tudja, hogy a Szocialista Párt ezt a törvényjavaslatot nem fogja támogatni. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem