TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Előttem maga a törvényjavaslat van. Ön azt mondja, hogy gazdálkodó szervezetekre most nem tudja kiterjeszteni a kormány ezt a javaslatot. Szeretném idézni a 11. és a 13. §-át ennek a törvényjavaslatnak, amelyekben olyan közvagyon fölött rendelkezők vagy részben közvagyonnal kapcsolatos döntésben közreműködők vannak, akiknek semmi közük nincs se a köztisztviselői karhoz, se a közalkalmazotti karhoz, akik teljesen a magánszférában vannak, mondjuk, egy auditáló cégnek a megbízott alkalmazottja, amely adott esetben egy közpénz-felhasználási elszámolást ellenőriz; mert benne vannak, ha jól látom a törvényt.
Önök azt mondják, hogy tiszta rendező elv alapján kívánták a kérdést megközelíteni, ebből a szempontból csak a közszférához tartozók... - az említett két példa biztos, hogy nem a közszférába tartozó kört érinti. Ebből következően ha igaz az az állításuk, hogy önök vegytiszta, vagyis a közvagyonnal gazdálkodók teljes körében érintett emberekre kívánnak vagyonnyilatkozati eljárást tenni, akkor azt gondolom, hogy ebben az esetben igen is belefér az a két módosító indítvány, amelyet benyújtottunk, amihez természetesen hozzáteszem, annak annyi volt a szerepe, hogy a lakmuszpapír szerepét betöltse. Mert ha van fogadókészség - én elvállalom a taktikai megfontolásomat is természetesen -, ha erre a kettőre önök azt mondták volna, hogy igen, akkor kértük volna, hogy a kapcsolódó módosító indítványoknál ez a kör legyen teljes, és mindazok kerüljenek be módosító indítványként a törvényjavaslatba, akik az önök által megállapított és meghatározott célnak megfelelnek.
Tehát a logikai bukfenc nem nálam jelentkezik, államtitkár úr, hanem az önök törvényjavaslata és az álláspontja között. Hiszen ha a törvényjavaslatban nem lenne a benne a 11. és a 13. §-ban érintett kör, akkor elfogadnám az érvelést, hogy egyfajta logika szerint az elfogadható és nem kritizálható. De ebben az esetben sajnos továbbra is azt állítom, hogy törés van az önök logikájában.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem