TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Elnök úr, köszönöm a szót. Rubovszky képviselőtársam felvetésével kívánok foglalkozni. Ő kicsit azt az érzést sugározta vagy sugallta itt a teremben, mintha az Állami Számvevőszékre való hivatkozás és az egész probléma megfogalmazása nem is lenne valós, hanem azt valaki kitalálta vagy valaki ezzel operálni kíván - nekem ez volt az érzésem.
Képviselő úr, szeretném itt bemutatni - gondolom, ön is ismeri - a Kovács Árpád által 2001. október 8-án aláírt levelet, amelyet az alkotmányügyi bizottság ülésén minden bizottsági tag kézhez kapott, amelyben az ÁSZ elnöke azt írja le, hogy "az Állami Számvevőszék jelen körülmények között mint alapfeladatától idegen feladatot, a törvényjavaslatban megfogalmazott hatáskört felelősséggel nem tudja ellátni". Én nem láttam semmilyen változatot, semmilyen választ arra vonatkozóan, hogy az Állami Számvevőszék elnökének ezt a bizonyos, minden bizonnyal felelősségteljes kijelentését valaki opponálta volna, vagy hogy valaki arra választ adott volna. Mert, elnézést kérek, az nem válasz, hogy szűkítették a kört. Mert tény, hogy szűkítették a kört az Állami Számvevőszék ellenőrzésére vonatkozóan, de az alapprobléma továbbra is megmarad: hogy az Állami Számvevőszék jogi felhatalmazása nincsen meg. És az ÁSZ elnöke ezt opponálja, hogy nincs jogi felhatalmazása arra, hogy magánszemélyek vagyonnyilatkozatáról álláspontot alakítson ki a hivatal. Tessék elolvasni, ez van benne!
Takács Albert, az országgyűlési biztos általános helyettese, a szintén novemberi keltezésű levelében, amelyet szóban is megerősített az alkotmányügyi bizottság ülésén, és amelyet aztán írásban mindenki kézhez vehetett, tételesen leírja, milyen problémák vannak ezzel a törvénnyel a végrehajtás szempontjából. És most nem azzal foglalkozom... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Köszönöm szépen, egy következő kétpercesben folytatom. Köszönöm.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem