TÓTH ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

TÓTH ANDRÁS
TÓTH ANDRÁS (MSZP, országos lista): Köszönöm a megértését, elnök úr, ehhez tartom magam. Tehát az ombudsman általános helyettes leírja, hogy magának a javaslatnak, az országgyűlési határozatnak a fogalmai nagyon viszonylagosak, súlyos jogbizonytalansághoz vezethet, ha ezek a fogalmak maradnak meg. Az a hivatkozás és az a hivatkozási rendszer, hogy a képviselői vagyonnyilatkozat a zsinórmérték a választottaknál, és bizonyos eljárási szabályok például a Házszabályban vannak rögzítve, így nem biztos, hogy azok automatikusan alkalmazhatók más körhöz tartozó közfeladatot ellátók esetében, vagy hogy a köztársasági elnökre vonatkozó szabályt alkotmánymódosítás nélkül kívánja az Országgyűlés módosítani, ez sem biztos, hogy minden kritika próbáját kiállja.
Én csak jelzem azokat a dolgokat, amelyeket nem mi találunk ki, amelyeket nem mi vetünk fel, mert én azt hiszem, nem vádolható adott esetben sem az Állami Számvevőszék elnöke, sem az ombudsman általános helyettese azzal, hogy politikai megfontolás alapján mond véleményt. Nem gondolom azt, hogy az Országgyűlésnek joga és oka lenne lesöpörni ezeket a véleményeket, és úgy tenni, mintha ezek nem lennének. Az egy más kérdés, hogy egy módosító indítványhoz mi a viszonya a számvevőszéki bizottságnak. Én azt gondolom, hogy a kérdés itt van előttünk, és ha nem tudjuk megoldani, azzal a törvény végrehajthatósága és értelmezhetősége kárt szenved, és ilyen módon ennek a törvénynek az erről az oldalról történő támogatása legalább annyira aggályos, mint az érintettségi kör oldaláról való problematika.
Köszönöm szépen. (Taps az SZDSZ-frakció soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem