DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ
DR. CSÚCS LÁSZLÓ (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Elöljáróban néhány általános észrevételt kívánok fűzni a terrorizmus elleni küzdelemről, a pénzmosás megakadályozásáról szóló rendelkezések szigorításáról, valamint az egyes korlátozó intézkedések elrendeléséről szóló törvényjavaslathoz.
A globális terrorizmus elleni harc folyamatban van, annak talán nem is a szárnyas rakétákkal felszerelt hadsereg az elsődleges eszköze, hanem azok a kevésbé látványos, ám halaszthatatlan pénzügyi intézkedések, amelyekről most tárgyalunk, és amelyek a világ számos országában már funkcionálnak.
Magyarország a pénzmosás megakadályozását célzó küzdelemben lemaradt, megítélésünk hátrányos. Ez év nyara óta ismert feketelistás pozíciónk különösen nyomasztó az uniós csatlakozás előtti időszakban. Ezért is indokolt, hogy a szóban forgó törvényjavaslatot a lehető legrövidebb időn belül fogadjuk el. A törvényalkotás késedelme vagy késleltetése miatt annak árnyéka vetülhet ránk, hogy nem teszünk meg minden tőlünk telhetőt a terrorizmus elleni küzdelemben. Ezt egyetlen tisztességes szándékú parlamenti képviselő sem vállalhatja. A javaslat támogatásával vagy elfogadásának akadályozásával minden képviselő bizonyságot tesz arról, hogy az ország érdekét szolgálja, vagy annál többre tartja a pártpolitikai acsarkodást. Ettől kezdve állásfoglalásunk értékmérő.
Közismert tény az is, hogy a pénzmosás már valamilyen jogellenes cselekményből származó tőke tisztára mosását célozza, azaz a pénzmosás bűncselekményét megelőzi valamilyen más, jellemezően gazdasági bűncselekmény, olyan bűncselekmény, amely jelentős részben a feketegazdaságban érhető tetten. Ezért ha valóban hatékony küzdelmet kívánunk folytatni a pénzmosás ellen - mint ahogy feltett szándékunk az -, akkor még az eddigieknél is hatékonyabban kell fellépni a törvénytelen gazdasági cselekmények, jellemzően a feketegazdaság és kísérője, a korrupció ellen.
Az uniós gyakorlat ismeretében megállapíthatjuk, hogy a kormány javaslata alapvetően megfelel a kitűzött célnak, nevezetesen annak a célnak, hogy az arra illetékes hatóságok és intézkedésre feljogosított gazdálkodó szervek képesek legyenek hatékonyan fellépni a bűncselekményből származó pénzeknek a pénz- és tőkepiaci rendszeren keresztül történő tisztára mosása ellen.
A feltehetően hatpárti támogatást élvező célkitűzés ugyanakkor olyan eszközrendszer működtetését, bizonyos pontokon továbbfejlesztését igényli, ami a piacgazdaság gyakorlatától, ha úgy tetszik, normális működésétől meglehetősen távol áll. Megjegyzem: a terroristák ennyiben nyertek csatát, ám a nemzetközi összefogás ismeretében a háborút nem nyerhetik meg. Csatát nyertek abban az értelemben, hogy a gazdaság működési rendjébe olyan korlátokat, helyenként fékeket kell beépíteni, amelyek egyfelől ugyan akadályozzák a bűnös cselekményekből származó pénzek tisztára mosását, de majd ugyanennyire fékezik a piacgazdaság működésének eddig megszokott rendjét. Óhatatlanul adódik a kérdés: vajon arányban áll-e a javasolt szabályozás az elérni kívánt céllal? Ha azt mérlegeljük, hogy a magyar gazdasággal együtt a nemzetközi piacokat alapvetően veszélyeztető jelenségek kezelése a feladat, éppen a piacgazdaság normális működési rendjének visszaállítása érdekében, akkor a kérdésünkre adott válasz egyértelműen igenlő.
Támogató álláspontunkat csak megerősíti az a szabályozási javaslat, amely szerint a korlátozó intézkedések bevezetésére nemzetközi kötelezettségvállalás keretében kerülhet sor, mégpedig a törvény által behatárolt körben, módon, illetőleg mértékben. A kormány korlátozó rendelkezéseit csak addig tarthatja fenn, ameddig azt nemzetközi kötelezettségvállalás indokolja, annak megszűnését követően intézkedéseit haladéktalanul hatályon kívül köteles helyezni. Ez persze nem vonatkozik a pénzmosás megelőzését és megakadályozását szolgáló, távlatosan is indokolt intézkedésekre. Mindez együttesen biztosítékot jelent az adott körülményekhez képest normális működési és gazdálkodási feltételek megteremtésére.
A második kérdésünk az lehet: vajon a javaslat hatálya kiterjed-e mindazokra a területekre, amelyek a pénzmosás potenciális mozgásterét jelentik? A javaslat, mint ismeretes, kiterjeszti a pénzmosási törvény hatályát például az ingatlanközvetítői, nemesfém ékszert és nemesfém díszműárut forgalmazó tevékenységet folytató, kulturális javakat árverésen vagy bizományi minőségben értékesítő pénzügyi szolgáltató szervezetekre, meghatározott körben az ügyvédekre és a pénz, értéktárgy, illetőleg értékpapír bizalmi őrzését végző közjegyzőkre, könyvvizsgálókra, egyéni vállalkozás esetén annak alkalmazottjaira és segítő családtagjaira.
A törvény ilyen irányú kibővítése álláspontunk szerint megadja a szükséges, egyben elégséges mozgásterét a szabályozás ésszerű és célszerű alkalmazásának. Az előterjesztő számára azonban nem csekély fejtörést okozhatott annak eldöntése, hogy az egyes pénzügyi műveletek és ügyleti megbízások ellenőrzésénél az adatszolgáltatási és nyilvántartási feladatok határát meddig terjessze ki. Ha ugyanis az ellenőrzés és az azzal járó adminisztrációs feladatok köre túlzottan tág, az bizonyára jól szolgálja a pénzmosás megakadályozását szolgáló intézkedések eredményes végrehajtását, ám bénítólag hathat a pénzügyi-gazdasági élet normális működésére. Ha viszont a szabályozás túlzottan szűkre szabott, akkor az kiskapukat nyithat a visszaélések elkövetésére, azzal együtt a szabályozási célkitűzés meghiúsulására.
Az előterjesztett javaslat egészében megfelel annak a lehetséges kompromisszumos megoldásnak, hogy az ellenőrzés maradjon a még elfogadható ésszerű határokon belül. Ez a kompromisszum azonban óhatatlanul felveti olyan technikai, főként értékhatárhoz kötött megoldások sorát, amelyeken talán érdemes elgondolkodni az eredményes végrehajtás érdekében. Ilyen, valószínűsíthetően az ügyeskedők számára is gondolatot ébresztő szabály a határátlépőket és azzal együtt az ellenőrzésre hivatott vámhatóságot érinti. A javaslat szerint a Magyar Köztársaság határát átlépő személy, amennyiben a birtokában összesen egymillió forintot elérő vagy azt meghaladó összegű forint vagy valuta van, köteles ezt a tényt a vámhatóságnak bejelenteni, és a törvényben meghatározott adatokat, továbbá a birtokában lévő pénz összegét és pénznemét a vámhatóság számára megadni.
A bankkártyák kiterjedt használatának időszakában ma már nem szokás zsebben milliókat cipelni.
(16.50)
Ugyanakkor a bankkártyával szinte a világ bármely pontján a készpénz lehívása megoldható, még akkor is, ha utóbb a műveletet lebonyolító személy azonosítható, kivéve, ha az elkövető más személy által átengedett kártyával dolgozik. Csakhogy a hatósági ellenőrzés köréből kikerült, külföldön bankkártyát felhasználó arra fordítja a lehívott összeget, amire csak akarja. A lehetséges kontroll csupán a már megtörtént pénzmozgást regisztrálja, de a magyar államhatárt elhagyó pénzfelhasználó tevékenységi körét csak korlátozottan vagy még úgy sem tudja követni. És mindeközben a javaslatban jelzett értékhatár megállapítása jelentős adminisztrációs terhet ró a tisztességes utazni vágyókra, de ugyanígy az utasokat ellenőrző vámhatóságra is.
A nemzetközi gyakorlat ismeretében aligha vitatható az a javaslat, amely szerint takarékbetét-szerződést kötni és takarékbetétkönyvet nyitni csak névreszólóan lehet. A hitelintézet az elhelyezőt és hozzá hasonlóan a kedvezményezettet azonosítani köteles, s az azonosítás adatait a szerződés megszűnését követő legalább tíz évig ugyancsak köteles megőrizni. Azonosítás hiányában a hitelintézet a betétet nem fogadhatja el. A pénzmosás megelőzése és megakadályozása érdekében működtetett adatnyilvántartás az ORFK-hoz kapcsolódó kontrollal egészül ki. Ez azt jelenti, hogy a hitelintézet jövő év júliusától köteles a kétmillió forintot elérő vagy meghaladó összegű takarékbetétek névre szólóvá történő átalakításával egyidejűleg az ügyfél adatait az ORFK tudomására hozni. A gond mindössze annyi, hogy a takarékbetétek névre szóló átalakításának több mint féléves türelmi ideje alatt akár több száz millió forintot is el lehet bújtatni a kétmillió forintos értékhatárt éppen el nem érő összegű betétek nyitásával úgy, hogy arról nem értesül az ORFK.
Akkor, amikor a pénzmosás megelőzéséről és megakadályozásáról szóló szabályozás szigorításáról tárgyalunk, talán nem szerencsés a lehetséges kiskapukat felemlegetni. Nem szerencsés azért sem, mert szándékunk ellenére is ötletet adhatunk egyes, nem jóhiszemű betéttulajdonosoknak. Éppen ezért a törvényjavaslat kínálta további visszaélési lehetőségek exponálása nélkül mindössze annyit ajánljunk az előterjesztőnek, hogy gondolja végig, lehetséges-e olyan megoldást találni, ami a gazdasági élet további jelentős korlátozása nélkül szűkíti az esetleges visszaélés lehetőségét, azaz, amennyire csak lehetséges, zárjuk be a kiskapukat.
Ugyancsak gondolatébresztő, hogy az előterjesztő javaslatával, a pénzmosás elleni hatékony és szigorú fellépés, azzal együtt a nemzetközi szinten történő megfelelés érdekében olyan keretszabályozásokat is előterjesztett, amelyek további kibontása végrehajtási rendeletben történik. Nem azt tesszük szóvá, hogy az e területen gyorsuló és nehezen prognosztizálható események jobb követhetősége érdekében számos rendelkezés a törvénynél mobilabb végrehajtási rendeletbe kerül. A gond az, hogy lényegi kérdések úgy kerülnek a pénzmosási törvény vagy a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló törvény végrehajtási rendeletébe, hogy azok nincsenek az előterjesztéshez csatolva legalább rendelettervezet formájában. Ez nehezíti a szabályozási kör átláthatóságát, azzal együtt a megalapozott döntéshozatalt.
Így például a pénzváltási tevékenységben lényeges fordulatot jelent az, hogy arra január 1-jétől csak hitelintézet, illetőleg a hitelintézet ügynöke kaphat engedélyt. Az azonban csak a ma még ismeretlen végrehajtási rendeletből fog kiderülni, hogy a pénzváltási tevékenységnek milyen személyi és tárgyi feltételei lesznek, az mennyiben biztosítja az ügynökök szerepvállalását és anyagi érdekeltségét. És persze így az sem tudható, hogy az új rendszer keretén belül a pénzváltás mennyivel kerül majd többe az ügyfélnek, a költségnövekedés pedig milyen hatással lesz a pénzváltási tevékenység egy részének a nem kívánt feketegazdaságba taszítására.
Végezetül: az a körülmény, hogy a törvény - néhány kivételtől eltekintve - a kihirdetése napján lép hatályba, már most rendkívül feszített felkészülést igényel és tételez fel mind a végrehajtásban érintett gazdálkodó szerveztek, mind a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, az MNB, az ORFK vagy a büntető törvénykönyv módosulása folytán a bíróságok számára. Ugyanakkor ott, ahol a törvényjavaslat jövő év közepéig hagy türelmi időt a jelenleg pénzváltási tevékenység folytatására engedéllyel rendelkező vállalkozások számára, az átmenetet a vállalkozás kifuttatása szempontjából talán rövidre szabja, a korlátozó intézkedések hatályosulását pedig talán túlzottan tágan is kezeli. Ezért a jövő év június végéig szóló türelmi időn ugyancsak érdemes elgondolkodni.
Összességében azonban az előterjesztett törvényjavaslat - a már megismert bizottsági módosító javaslatokra is figyelemmel - megfelel a Magyar Köztársaságnak az Európai Közösséggel létrehozott társulási szerződésében vállaltaknak, annak a kötelezettségvállalásnak, hogy minden erőfeszítést megteszünk a pénzmosás megakadályozására, és olyan szabályozásokat vezetünk be, amelyek egyenértékűek azokkal a szabályokkal, amelyeket a közösségi és e területen működő más nemzetközi fórumok elfogadtak. És mert a javaslat a nemzetközi elvárásnak ugyanúgy megfelel, mint Magyarország sajátos érdekének, ezért a kisgazda frakció a javasolt előterjesztést támogatja, a jobbító szándékú észrevételek szükség szerinti kimunkálásában pedig készséggel együttműködik az előterjesztővel.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Szórványos taps a Fidesz és a Kisgazdapárt soraiban.)
