MÉCS IMRE
MÉCS IMRE
MÉCS IMRE (SZDSZ): Köszönöm, elnök úr, a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Tegnap volt negyvenöt éve, hogy a Szovjetunió lerohanta a kis Magyarországot, hogy a világ legnagyobb szárazföldi hadserege brutálisan vérbe fojtotta szabadságharcunkat, és nemcsak a magyarok, de a többi elnyomott nép reményeit és a közösségi gondolat megújulásának lehetőségeit csírájában elfojtotta. E napon több százan mentünk el a Kerepesi temetőbe a Nemzeti Panteonba, hogy kegyeletünket lerójuk az ott nyugvó elesett szabadságharcosok és az agresszió áldozatai előtt.
A méltóságteljesen emlékező és gyászoló közönség soraiban azonban nem csekély számban szélsőséges rendzavarók is ágáltak, akik ocsmány közbekiáltásokkal (Csurka István: Csőcselék!), pfújolásokkal illették a nekik nem tetsző politikusokat. Igen, csőcselék. (Zaj.) S nemcsak a Magyar Szocialista Párt elnökét és társát, hanem Demszky Gábor főpolgármestert, valamint az én személyemet is. Mindezt a Magyar Köztársaság vezetőinek, Mádl Ferenc köztársasági elnök úrnak, Áder János házelnök úrnak és Orbán Viktor miniszterelnök úrnak a jelenlétében. Azt a Demszky Gábort gyalázták, aki a Charta '77. szerzői, Václav Havelék letartóztatása elleni tiltakozást többek között velem együtt aláírta; aki a szamizdat sajtó előállítását szervezte, amely először adott helyet Magyarországon az '56-osoknak; aki illegális kiadót hozott létre, és aki velem együtt még a hatvanas évek végén kiment a 301-es parcellába, amikor még a hozzátartozók is riadtan bújtak meg a bokrokban; akit 1988. június 16-án a Batthyány-örökmécsesnél feleségével együtt brutálisan összevertek.
Kislányomat, a tizenhárom éves Annát is elvittem magammal, hiszen az eddigi tizenegy évi megemlékezések mindig méltóságteljesek voltak. Azt akartam, hogy lássa a halottainkat, és vegyen részt ebben, és megriadva, megdöbbenve hallotta, hogy apjának azt kiabálják: "Kár, hogy nem akasztottak fel!" Azt az apját pocskondiázzák, akit legalább négyszer kirúgtak állásából, aki Péterffy Miklós temetésén 1983-ban először nevezte nyilvánosan forradalomnak a forradalmat, és reményét fejezte ki, hogy a történelem csavarmenete kiássa eltemetett igazságainkat.
Folytathatnám a sort, de minek? A közönség nagy része megdöbbent az ocsmány közbekiáltásoktól, és tiszteletre méltó módon elkezdték az Úr imáját mondani, majd amikor erre sem csillapult a közbeordítozás, akkor a "Boldogasszony, anyánk..." népéneket kezdték el énekelni, ami aztán tényleg tompította a rendzavarást. Köszönet a valóban emlékező, gyászoló, jó érzésű és jóakaratú embereknek.
Sajnos, az ott lévő politikai vezetők nem találtak módot arra, hogy a felháborító rendzavarást elítéljék vagy legalább tompítsák annak hatását, vagy megpróbálják a megemlékezés méltóságát helyreállítani. Nem talált módot Orbán Viktor miniszterelnök, a kormány felelős vezetője sem, nem tett semmit, hogy elhatárolja magát nemcsak a szélsőséges elemektől, de a szélsőjobbtól is. (Zaj.) Hol van az az Orbán Viktor, aki 1992-ben október 23-án tüntetően elhagyta az operaházi díszelőadást akkor, amikor Antall József nem volt hajlandó a köztársaság elnökét, Göncz Árpádot megkövetni azért, ami vele délután történt?! (Zaj, közbeszólások a Fidesz soraiból: Te hol vagy? Azt nézd meg! - Közbekiáltások az SZDSZ soraiból: Szégyen!) Hol van ez az Orbán Viktor?! Sehol! (Dr. Hankó Faragó Miklós: Szégyen!) A tőlünk balra álló Orbán Viktor és a Fidesz átment a szélsőjobboldalra, és a szélsőjobbal tartják a kapcsolatot. (Közbeszólás az SZDSZ soraiból: Úgy van! - Moraj a Fidesz soraiban.) Ha azt mondom, amit Orbán Viktorék tanultak a római jogban, hogy "Cui prodest?", kinek használ mindez, akkor látjuk, hogy a hatalom megtartása érdekében Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével (A mikrofonja nem működik.) a Fidesz minden eszközt felhasznált arra, hogy a hatalmát megtartsa. (Közbekiáltások az SZDSZ és az MSZP soraiból: Hangot! Szégyen! - Dr. Dornbach Alajos: Tessék visszaadni a hangot! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
