LEZSÁK SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

LEZSÁK SÁNDOR
LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! A két ajánláshoz szeretnék nagyon röviden hozzászólni, ugyanis az 1. módosító javaslat a bizottsági ajánlásban lehet, hogy reális, de nincs mögötte olyan egzakt számítás, amely most, a választások előtt néhány hónappal elfogadhatóvá tenné a választópolgárok számára a korábbi 100 milliós összeg sokszoros megnövelését.
A második, a 300 milliós javaslat a közvélemény szempontjából, úgy tűnik, elfogadható, de ha figyelembe vesszük egy jelölt minimális költségigényét a szórólapok, terembérletek, plakáthelyek, plakátok területén, akkor nyilvánvalóvá válik bárki előtt, hogy ebben a módosító indítványban a 300 millió forintban limitált költségvetési támogatás összege is elégtelen.
(23.50)
Összegezve: több vélemény szerint elkésett ez az országgyűlési határozati javaslat, nincs már mód arra, hogy aktuálpolitikai megfontolásoktól függetlenül mérlegeljék a képviselők, hogy helyes-e az, ha a népképviselet rendszere a tehetősek, a politikai szereplést finanszírozni képes vagyonosok irányába tolódik el. Most egyértelmű az ilyen irányba történő sodródás, amit csak egy közös akarat gátolhat meg, talán egy olyan szándéknyilatkozat formájában, amely szerint valamennyi képviselőcsoport elkötelezi magát annak érdekében, hogy a következő parlamenti ciklus elején rendezze ezt a problémát, hosszú távra, előretekintve, elvi alapokon, gyakorlatban mért kampányköltségekre támaszkodva rendezze el a mai polgári demokráciára nézve méltánytalan támogatás módját.
Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem