ÉKES JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

ÉKES JÓZSEF
ÉKES JÓZSEF (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Két kérdésben kívánok a módosító indítványommal kapcsolatban érvelni, és ahhoz adott esetben a támogatást önökön keresztül megszerezni.
Pár gondolatot szeretnék mondani Ajka városáról, amelynek egyben polgármestere is vagyok. Nagyon kevesen ismerik ezt a várost az országból, s akik igen, azok is talán úgy ismerik, mint a "piszkos tizenkettő" egyikét, amelyek az ország legszennyezettebb települései. Ajka városa nyolc településből tevődik össze, 34 ezer lakosa, 1,2 millió négyzetméter parkfelülete, 55 köztéri szobra, 12 temploma van. Az elmúlt tíz évben iskolát nem zártunk be, hiszen az egyik legnagyobb befektetés a tanulás, a tanítás. 130 civil szervezet működik Ajkán. 1972-ben megépült a Nagy László Városi Művelődési Otthon, amely ideiglenesen helyet adott a könyvtárnak, amelynek nincs végleges helye és amely a művelődési otthon felét foglalja el.
Pár nevet szeretnék önöknek mondani: Nagy László, Fekete István, Borsos Miklós, Molnár Gábor vagy az új kor történetéből az Ajkai Grafikai Műhely, amely nemzetközi hírű. De Ajka-Padragkút néptáncegyüttese vagy a 75 éves Bányász fúvószenekar szintén nemzetközi hírű. S lehetne még sorolni számos olyan rendezvényt, amely országos, megyei és térségi feladatokat lát el, hiszen a Nagy László Városi Művelődési Otthon egyben a térség egyik központi kulturális centruma is. Ahogy elmondtam, 7200 nyugdíjas részére 13 nyugdíjas klub működik Ajkán, és számos olyan rendezvényt próbálunk a városi művelődési otthonon keresztül megszervezni, amely országos szempontból is jelentőséggel bír. Ilyen a Bakonyi Néptáncfesztivál, és ebben az évben is számos olyan rendezvény van még hátra, amely országos jelentőséggel bír.
Teljesen leromlott állapotban van a Nagy László Városi Művelődési Otthon. Középiskoláinkban 3500 diák tanul a térség majd' minden településéről. Rendszeres színházi előadások, felsőfokú akkreditált szakképzés folyik Ajkán. Tehát Ajka azt a kultúrát próbálja megvalósítani, amit ez a kormány, de az eddigi kormányok is megálmodtak a rendszerváltás óta. Sajnos, ma már olyan állapotban van a művelődési otthon, hogy a belső színházteremben a ülőrendszerek teljesen szétestek, a belső világítási rendszert és az akusztikai rendszert is át kellene alakítani és úgy bővíteni, hogy a 130 civil szervezetnek méltó otthont tudjon adni.
Azért mondtam el ezeket, mert a beruházás nagyságrendje 770 millió forint. Az önkormányzat közel 20 százalékot biztosítana a kétéves beruházás folyamán. Egy olyan városnak, amely a rendszerváltás előtt a gazdasági vérkeringés 11 százalékát adta - és még ma is közel 5-6 százalékát tudja biztosítani -, annak a megfelelő kultúra központi szerepkörét is be kell tudni töltenie. Azt is szeretném jelezni, hogy a város rendelkezik egy 500 ágyas kórházzal. Ezenkívül visszavásároltuk a sportcentrumainkat, amelyeket az előző ciklusban értékesítettek. A megyében három lőtér létezik, ezek közül az egyik Ajkán. Hét labdarúgópályája van a városnak. Tehát olyan mozgalmas kulturális és sportélet folyik ezen a településen, amely érdemes arra, hogy ezt a támogatást megkapja, és a harminc éve ideiglenesen a kultúrházban lévő könyvtárnak is megfelelő helyet tudjunk biztosítani, és meg tudjuk teremteni a fiatal generációnak azt a lehetőséget, hogy ne a diszkó és a drog irányába menjen, hanem a különböző önszerveződő, valamint sport- és kulturális közösségeken keresztül a megfelelő életminőséget is meg tudja magának valósítani. Ez az egyik.
A másik: én nem kívánok érvelni senkivel szemben és senki hátrányára, de azt tudomásul kell venni, hogy Magyarország és Európa legnagyobb karsztvízkészlete a Keszthelyi-öböltől Tatabányáig húzódik. Mondhatnám Ajkát is, hisz Ajka három településrésze még ma sincs csatornázva, de most Devecserről van szó, amely I/A-s vízbázis fölött fekszik, alatta több mint 130 éve alábányászott területek vannak és rétegkarszt, valamint mélységi karszt. Ez a település nem úszik a szennyvízen, hanem a karsztvízbázisba folyik le az összes szennyvíz. Amikor itt a bauxit- és szénbányászat miatt erőteljes vízkiemelés volt, akkor a tapolcai tavasbarlangban a víz lecsökkent és a hévízi forrásnál és Tatabányánál is különböző problémák jelentkeztek.
Amikor arról beszélünk, hogy egy országban csatornázni kell - és határozottan tudom mondani, hogy az én 37 településemből 5 csatornázott, és zömük Európa legnagyobb karsztvízbázisa fölött fekszik -, akkor prioritást kell felállítani. A környezetvédelmi bizottsági üléseken is mindig szóba kerül, hogy állítsunk fel prioritást, mert nem célja az országnak, hogy az élő karsztvizünket, ami pár évtized múlva a legnagyobb kincs lesz, elszennyezzük. A címzett támogatásoknál is az ilyen beruházásoknak kellene a térségi feladatok és a karsztvízvédelem szempontjából is a prioritást megadni.
Devecser esetében az egész beruházás 1,1 milliárd, és ennek közel 50 százalékát önerőként oda rakná a település. Szeretném elmondani, hogy Devecser városa I/A vízbázis, és jellemző a városra, hogy a lakosság 43 százaléka a cigány kisebbségi önkormányzathoz tartozik. Ezért önmagában is fontos lenne, hogy államilag is megpróbáljuk segíteni ezt a települést, hiszen önerejéből soha az életben nem tudná ezeket a beruházásokat megvalósítani. Ezt mindenképpen szeretném javasolni és kérni.
Itt szeretnék azzal érvelni, hogy nem csak az ellenzéki képviselők nem részesülnek címzett támogatásban, hiszen a 780 benyújtott pályázatból 43 lehet sikeres az összeg és a költségkeretek nagyságrendje miatt. De én szeretném kérni a kormányt, ha lehetséges, a Széchenyi plusz összegekből biztosítson keretet címzett és céltámogatásra. Ha a Belügyminisztérium ezt meg tudja valósítani, akkor pontosan az ilyen pályázatokat lehetne még erőteljesebben elindítani. Államtitkár urat arra kérem, hogy az általam elmondottakat mindenképpen vegye figyelembe, hogy egy nyolc településrészből álló fiatal város a kulturális központi jellegét meg tudja őrizni.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem