HERCZOG EDIT

Teljes szövegű keresés

HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Hozzászólásomban a Fejér megyei településeket érintő módosító indítványokhoz szeretnék hozzászólni, nevezetesen a 19., 21., 22., 25., 26., 30. és később a 15. és a 60. módosító indítványhoz. Én összeadtam az ezekben a módosító indítványokban szereplő célzott támogatási igényeket, illetve önrészeket. Leszámítva az interpellációmban említett Alcsútdoboz és környéki településeket, ahol 300 millió önrészhez 2,7 milliárd állami támogatást javasol a kormány, amely 10 százalékos önrészt javasol, a fennmaradó települések esetében, a fennmaradó módosító indítványok esetében 12 milliárd forint célzott támogatási igényt nyújtanak be, és ehhez saját erőként 8 milliárd forint támogatást adnának a települések.
Szabados Tamás képviselőtársam már elmondta, hogy az említett települések - Aba környéke, Cece környéke, Dunaújváros környéke, Enying térsége - nem a gazdagabb, nem a jól ellátott településekhez tartoznak; tán említhetném itt, hogy nemrégen vonult ki egy nagyvállalkozás abból a térségből, nagyon sok ember munkanélküli. Ha mégis leteszik azt a 40 százaléknyi önrészt, amit a 8 milliárd forint jelent, ez azt jelenti, hogy évekig spóroltak ezek az önkormányzatok arra, hogy ez megvalósuljon, és ezt nyilván azért tették, mert nagyon fontosnak tartják ezt a kérdést.
Délután már említettem önnek, és most is szeretném megmutatni a Fejér megye éghajlatáról szóló kiadványt, amelyet az Országos Meteorológiai Szolgálat készít, és talán nem vádolható az időjárás azzal, hogy elfogult bármelyik párttal szemben. Teljesen egyértelmű, hogy a megye déli részében kétszer annyi csapadék hullik a sokéves átlagban, mint a megye északi településein. Szemben a 600 milliméteres csapadékkal, ami Alcsútdoboz térségében mérhető, a megye déli részén, Lajoskomáromban - amely szintén az elutasított települések listáján van - 1200 milliméteres csapadék hullott az idén, de a visszamenő évek átlaga is 1100 milliméter.
A Fejét Megyei Önkormányzat egy Fidesz vezette önkormányzat. Én kigyűjtöttem az elmúlt három évre visszamenőleg, hogy mely települések kaptak a vis maior keretből az összedőlt épületek javítására. Délután is elmondtam már, 15-20 millió nagyságrenddel szerepelnek az elutasított pályázatokhoz tartozó községek, amíg 85 ezer forintot sikerült Kajászón a tavalyi évben kiosztani belvízkár kapcsán a vis maior keretből.
Azon is gondolkodtam, hogy vajon ha így osztják el, akkor ezt talán az okozhatja, amit Szabados Tamás már elmondott, hogy ahol az egyéni képviselő szocialista, ott nem támogatják, és ahol fideszes, ott támogatják. De meg kell állapítanom, hogy Szabadbattyánnak - ami egy nagyon pici célzott támogatásra nyújtott be igényt, mindösszesen 153 millió forintot kért, ami fél ezreléke mindösszesen az Alcsútdoboz részére a kormány által megadott támogatásnak - fideszes országgyűlési képviselője van, Schmidt Ferenc képviselőtársam itt ül a teremben, s meglepő módon ezt a nagyon pici összegű támogatást sem tudták önök megadni.
A délutáni interpellációmban az elnök úr letiltotta a mikrofonomat, és nagyon jól tette, mert elgondolkodtató, hogy miközben szeptemberben a kormány elfogadta ennek a törvényjavaslatnak a tervezetét, benne az alcsútdobozi nyilvántartással, és itt a 22-es módosítóra utalnék, Kovács képviselőtársam ennek az elhagyását javasolja; én nem javaslom az elhagyását, de azt mindenképpen figyelemre méltónak tartanám, és itt is szeretném elmondani, hiszen a parlamentre is tartozik ez, hogy október 2-ától kezdődően nagyon sok sajtóorgánumban és az interneten is megjelent egy hirdetés, amely a következő módon szól, és ezt szeretném önökkel megosztani. "Kincset érő telkek a Réz-hegyen. Alcsútdobozon kivételesen szép természeti környezetben alakuló lakóövezet összközműves építési telkeit kínáljuk megvételre részletfizetéssel."
Én ma elmentem körülnézni, ugyanis én is a nyaraimat ezeken a településeken töltöttem. Ahogy elmondtam önöknek délután is, a Váli-vízben nem egészen tíz centi víz csordogál. Olyan kevés csapadék volt az idén, hogy a szárazságról panaszkodtak a Réz-hegyen épp a gazdák. A Réz-hegyről egyébként valóban csodálatos kilátás nyílik, szépen látszik Csákvár, ami a saját szülőfalum, de ugyanilyen szépen látszik a lakópark övezetében, pontosan a szomszédságában épülő második focipálya is. Szeretném még megjegyezni, hogy egyébként ahol golfpálya működik, ott általában meg kell hogy legyen oldva a felszíni vízelvezetés, hiszen a golfpálya egy rettentően vízigényes valami.
Nem érthető hát Fejér megye számára, vajon miért van az, hogy a 40 százalék önrész, amit nagyon keservesen kuporgattak össze az önkormányzatok, nem méltó az önök támogatására. Ez ellentmond az önök, saját maguk által megfogalmazott Széchenyi-terv szempontjaival, miszerint az önerőt szeretnék életre hívni. Én tudom, hogy ez nem a Széchenyi-terv, de talán a saját elveiket érdemes lenne minden területen érvényesíteni.
Engedjék meg, hogy utaljak itt még egy módosító javaslatra, a 60-asra, amelyet önök elutasítottak, és amelyhez én kapcsolódó módosító indítványt nyújtottam be. Ez a móri kórház támogatásának az ügye. Schmidt Ferenc képviselőtársam, aki az önök padsoraiban ül, bizonyítani tudja és vállalni fogja, hogy ő ezt ezelőtt három és fél évvel, a választási kampány minden helyszínén megígérte. Hiszen a móri városi kórház nem a móri városi lakosokat szolgálja ki, hanem az egész móri kistérség több települését is ellátja, olyan településeket, amelyek zsákfaluk, tehát amelyekből a Fehérvárra való eljutás csak egy móri átszállással lehetséges, ha ez a kórház nem tud a későbbiekben tovább működni.
Elszomorítónak tartom azt, hogy önök a saját ígéreteiket, a saját választási kampányfogásaikat ily mértékben lebecsülik. Ily mértékben lebecsülik saját képviselőtársukat, akinek az indítványát elutasították, és nem is beszélek azokról az állampolgárokról, akik például a móri kórház ügyében bízva szavaztak önökre az előző három és fél évben.
Hadd mondjam el, hogy egyébként az 5. számú választókörzet - látszik is a benyújtott pályázatokból - nagyon szerencsés terület, hiszen az előző négy évben két fontos tényező zöld utat engedett az akkori csatornázási beruházásoknak. Az egyik az volt, hogy a móri választási körzet az 5-ös számú vízbázis fölött helyezkedik el, kivételesen védett vízövezet, tehát emiatt a csatornázások megkezdése ott nagyon fontos volt. A másik feltétel, hogy akkor volt egy olyan kormány, amely megértette, hogy a szennyvíztámogatások ügyében az időjárás, az alattunk lévő vízkészlet, és nem valamilyen politikai párt egyéni megfontolásai számítanak.
Én nagyon-nagyon sajnálom, hogy önök erről a kérdésről nem így gondolkodnak, de szeretném kérni, azért egyébként, hogy esetleg egy kicsit nagyobb esélye legyen majd a képviselőjelöltjüknek Móron, hogy a móri kórház ügyét legalább támogassák. Köszönöm szépen. (Taps.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem