ELNÖK (dr. Áder János)

Teljes szövegű keresés

ELNÖK (dr. Áder János)
ELNÖK (dr. Áder János): Tisztelt Országgyűlés! Felhívom a figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 9. és 10. pontjait, valamint a kiegészítő ajánlás 2., 4., 5. és 7. pontjaiban szereplő indítványokat.
Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a támogatott módosító javaslatokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 293 igen szavazattal, 10 nem ellenében, 21 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról az indítványokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
A 6. pontban Lotz Károly az 5. §-ban a törvény 5. §-ának módosításával a termékdíjkedvezmény összegét kívánja megváltoztatni. A gazdasági bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 31 igen szavazattal, 191 nem ellenében, 103 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 8. pontjában Házas József és más képviselők a 17. § (4) bekezdésében a törvény hatályba lépő rendelkezéseinek módosítására tesznek javaslatot. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 123 igen szavazattal, 192 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 19., 20. és 24. pontokban Házas József és más képviselők a törvényjavaslat kiegészítésével új mellékletet terjesztenek elő, amely az egyes csomagolási termékdíjtételek felsorolását tartalmazza.
Ezzel alternatív tartalmú indítvány található a kiegészítő ajánlás 10. pontjában, amelyet szintén Házas József és más képviselők javasolnak. Először a 19., 20. és 24. pontokról döntünk. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 219 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Most a kiegészítő ajánlás 10. pontját teszem fel szavazásra. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 106 igen szavazattal, 207 nem ellenében, 4 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A 22. pontban Házas József és más képviselők a 17. § (4) bekezdése zárószövegének kiegészítését kezdeményezik.
Ebben azt indítványozzák, hogy a törvényben ne szerepeljen 2003. január 1-jétől a csomagolóeszköz fogalmának meghatározása. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 103 igen szavazattal, 217 nem ellenében, 6 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Tisztelt Országgyűlés! Határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott a Ház. (Senki sem jelentkezik.) Nincs ilyen, így a zárószavazásra következő ülésünkön kerül sor.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem