VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! A társadalombiztosítások 2000. évi költségvetéséről szóló vitában csak két témát szeretnék a zárszóban érinteni, amely a vita során kiemelt helyre került. Az egyik a nyugdíjak kérdése, a másik pedig a magánnyugdíjpénztárakra vonatkozó szabályozás változása.
Azt gondolom, hogy a számok önmagukért beszélnek, és ezekre támaszkodva nyugodtan mondhatom, hogy a polgári kormány nagyon sokat tett a nyugdíjak emeléséért, a nyugdíjak értékének növeléséért. Ennek igazolására szeretném megemlíteni, hogy a KSH-adatokon alapuló számítások szerint 1999 és 2001 között a nyugdíjak vásárlóértéke 10,9 százalékkal nőtt, szemben a '95 és '98 közötti periódussal, amikor a nyugdíjak értéke mintegy 11,9 százalékkal csökkent.
A nyugellátásokkal kapcsolatos tisztességes elszámolás 2000-ben is maradéktalanul megvalósult. A decemberben elkülönített 15 milliárd forint döntő részét a 2001. július havi, de januárra visszamenőleges hatályú nyugdíjemelés keretében fizettük ki. A nyugdíjasok számára is kedvező módon ez az összeg beépült az ellátási színvonalba, hozzájárulva ahhoz, hogy ez évben a nyugellátások értéke jelentős mértékben, 5,9 százalékkal tovább emelkedjen. Az előző kormány kampányígéreteivel szemben a polgári kormány az ország gazdasági teherbíró képességéhez mérten betartható, valódi ígéreteit váltotta be most, és váltja be a jövőben is.
Szeretném kiemelni, hogy a polgári kormány a 2001. és 2002. évekre vonatkozóan a törvényi előírás mértékét 3-3 százalékkal meghaladó nyugdíjemelésre vállalt kötelezettséget. Ez pedig a vitatott összeget is bőségesen ellentételező mintegy 73 milliárd forintos többletemelést jelent. A kormány, elődeinek gyakorlatától eltérően, a nyugdíjak értékvesztésének kompenzálására a kamatot is biztosította a január és november közötti időszakra, melynek mértéke 0,4 százalék volt. Így a 2000. évben 11,2 százalékos mértékű nyugdíjemelés valósult meg.
Ezek után szeretnék kitérni a másik témára, a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárakra vonatkozó hozzászólásokra. Meglepetéssel fogadtam azokat az ellenzéki vádakat, amelyek a magán- és önkéntes nyugdíjpénztárra vonatkozó szabálymódosításokban úgymond a pénztárak ellehetetlenítéséről beszélnek. Valamennyi felvetésre szeretnék megnyugtató választ adni.
A kormány alapvető célja továbbra is az, hogy mindkét nyugdíjpillérnek, tehát az állami és a kötelező magánnyugdíjrendszernek egyaránt biztosítsa a kiegyensúlyozott működését. Fontos szempont az, hogy valamennyi érintett az ismeretek teljes birtokában dönthessen arról, hogy a nyugdíjjárulékát hová fizeti. Ezek a célok vezérelték a kormányt akkor is, amikor a pályakezdők választási lehetőségét tartalmazó javaslatot önök elé benyújtotta, illetve a képviselői önálló indítványok támogatásáról döntött. A kormány álláspontja szerint a jelenleg hatályos kötelező beléptetés indokolatlan korlátozás, amely megakadályozza a fiatalokat a társadalombiztosítási és magánnyugdíjrendszerek közötti szabad választásban.
A kormány által támogatott javaslatok közül igen nagy vitát váltott ki az úgynevezett normajáradék eltörlése. Számomra meglepő, hogy sokan emelték fel szavukat ezen látszatbiztonságot nyújtó ellátási forma érdekében. A normajáradék ugyanis hamis illúziót kelthetett azokban, akik például 40 éves kor felett választottak magánnyugdíjpénztárat. Azt sugalmazta, hogy a magánnyugdíjrendszerben nem érheti őket veszteség.
A valóság ezzel szemben az, hogy a normajáradék igénybevételekor mintegy 6-7 százalékos veszteség éri a pénztártagokat a társadalombiztosítási nyugdíjrendszer szolgáltatásához képest.
A normajáradék megszüntetését ezért a kormány megfelelő eszköznek tartja a korrekcióra. Az a vélhetően megtévesztett, több százezer pénztártag, aki ügynöki ráhatásra, mérlegelés nélkül választotta a pénztártagságot, ismét elgondolkodhat, hogy neki valóban megéri-e ez a rendszer. A lehetőség számukra nyitva áll. Ha megváltoztatják döntésüket, akkor 2002. december 31-ig visszaléphetnek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe. Ezzel egy fillér veszteség nem fogja őket érni, mivel majdani nyugellátásukat úgy fogják kiszámolni, mintha megszakítás nélkül a társadalombiztosítási rendszerbe fizették volna a teljes nyugdíjjárulékot.
Úgy gondolom, ezen szempontok alapján mindenki számára eldönthető, hogy mi a kedvezőbb megoldás. Minden más szempont és érdek csak ezután következhet. Ismételten hangsúlyozom ezért, hogy a benyújtott törvényjavaslat nyugdíjrendszert érintő rendelkezései, illetve a támogatott módosító indítványok kizárólag a biztosítottak anyagi érdekeit, esetleges veszteségeik elkerülését szolgálják.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem