DR. KÖKÉNY MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

DR. KÖKÉNY MIHÁLY
DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Az általános vita eddigi szakaszában már több meglepő, sőt megdöbbentő dolgot hallottam, most kettőre szeretnék reagálni.
A miniszter úr az expozéjában meglehetősen homályos elképzeléseket vázolt egy újabb nagyívű konszolidációról, soha nem tapasztalt mértékű forrástöbbletet helyezett kilátásba; gondolom, ezt szánja ostyának, hogy a keserű pirulát könnyebb legyen lenyelni.
Nagy tisztelettel érdeklődnék, képviselőtársaim, hogy a kormány hogyan és mikor kívánja a Magyar Országgyűlés elé az ezt megalapozó törvényjavaslatot benyújtani, ugyanis, tisztelt hölgyeim és uraim, 2002-re egyetlen fillér többletforrást nem kap az ágazat. A gyógyszerkassza kiegészítése, a kórházi alapdíjak emelése, amiről a miniszter úr beszélt, mindezek csak 2001-re szólnak; 2002-re semmit nem változott a korábban jóváhagyott költségvetés.
(11.40)
Bartha László képviselőtársam a vezérszónoklatában és most, a kétperces hozzászólásában is azt fejtegette, hogy a közhasznú társasággá alakulás mintegy automatikusan beviszi az értékcsökkenés költségeit a rendszerbe, hitelképessé teszi az egészségügyet, a kórházi világot. Kérdezem: a jelenlegi finanszírozás mellett?
Tisztelt Képviselőtársam! Ugyan melyik bank fog kedvező feltételekkel hitelt nyújtani a beszállítóinak többhavi számlával tartozó kórházaknak? Azt kérte ön, képviselő úr, hogy ne keltsünk zavart a fejekben. Én pedig azt kérem öntől, hogy ne keltsünk hamis illúziókat, mert azt gondolom, hogy mindaddig, amíg nem történik meg az ágazat konszolidációja, felesleges mindenféle átalakulásról beszélni.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem