DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA
DR. VOJNIK MÁRIA, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Szónoklatom elején szeretném leszögezni: ez az a törvényjavaslat, amelyet a Magyar Szocialista Párt általános vitára alkalmatlannak, az egészségügy szempontjából károsnak, a betegek biztonsága szempontjából relativizálónak és hátrányosnak tart. Ez az a törvényjavaslat, amelyet általános vitára alkalmatlannak tartván úgy gondoljuk, hogy ha a Fidesz-kormány valóban érdekelt az egészségügyi rendszer átalakításában, a betegek üdvének és az orvosok egzisztenciális biztonságának megteremtésében, akkor egyet tehet ezzel a javaslattal: visszavonja a parlamenttől.
(10.10)
Úgy gondolom, hogy az eddig elhangzott vitákban felszólalók a parlamenten kívül, a társadalmi szervezetekben, az egészségügyi dolgozói szervezetekben elegendő tapasztalattal szolgálnak ahhoz, hogy a Magyar Szocialista Párt véleményét megalapozottnak, alátámasztottnak és a törvényjavaslat vitájában használhatónak tartsuk.
Tisztelt Országgyűlés! A miniszteri expozé arról szólt, hogy ez az a törvényjavaslat, amely gyakorlatilag megváltást hoz az egészségügy ágazatában; ez az a törvényjavaslat, amelynek elfogadásával az egészségügy korszerűsítését a környező társadalmi és gazdasági átalakuláshoz mint előfeltételt kell megteremteni; ez az a törvényjavaslat - mondja a kormány indoklása -, amely modernizációs célt szolgál.
Ez a törvényjavaslat azonban, hölgyeim és uraim, nem felel meg ennek a modernizációs célkitűzésnek. A törvényjavaslat normaszövegét vizsgálva nem felel meg annak a kívánalomnak sem, amelyet az egészségügyi miniszter a különböző fórumokon és itt, a parlament nyilvánossága előtt is még hozzáfűzött ahhoz a törvényjavaslathoz, amelyet a parlament elé bocsátottak. Mik is voltak ezek az elvárások?
Azt mondja a miniszter úr, hogy ettől a javaslattól a hálapénz megszüntetését, a működő tőke és ezen belül a külföldi tőke bevonását, a vadprivatizáció megállítását, az egészségügy finanszírozási helyzetének javulását, az egészségügyi intézmények, valamint az egészségügyi dolgozók helyzetének rendezését várjuk - tehát a kormány ezeket a célokat tűzte ki a törvényjavaslat benyújtásakor.
Megállapíthatjuk, hogy a normaszöveg javaslata és a kormány megfogalmazott célkitűzései nem felelnek meg egymásnak; akkor sem, ha az elhangzott indoklásokat kiegészítik egy kvázi zsaroló érvrendszerrel, melynek lényege - a miniszter úr megfogalmazása szerint -: senki ne higgye, hogy bármelyik, a választásokat megnyerő párt többet fog fordítani az egészségügyre, és pénzt csak akkor kapunk, ha átalakítjuk az egészségügyet és megteremtjük a tőkebevonás feltételeit. Azt mondja a miniszter úr, hogy 2003-ban az egészségügy csak akkor lesz alkupozícióban, ha ezt a törvényjavaslatot elfogadjuk, ezért tehát akik ezt a benyújtott javaslatot elutasítják, elutasítják a lehetőségét is az egészségügyi ágazat konszolidációjának.
Lényegében azonban, úgy gondoljuk, a konszolidációnak meg kell előznie az egészségügyi szerkezetátalakítást. A törvényjavaslat normaszövege nem tesz mást, mint megpróbálja szabályozni a fekvő- és járóbeteg-szakellátást végző önkormányzati vagy állami tulajdonban lévő egészségügyi intézmények privatizációját. Ezt az állítást azonban kellőképpen meg kell vizsgálnunk, hiszen nincsen szabályozórendszer nélkül ma sem az ágazat. A miniszter úr az expozéjában elismerte, hogy ma is megvannak azok a szabályozási keretfeltételek, amelyek között egy adott egészségügyi intézmény akár közhasznú társaság, akár más nonprofit vállalkozás formájában működhet. Ezért tehát azt gondoljuk, hogy nem ennek a rendszernek az ilyen típusú átalakítását kell megvizsgálnunk, hanem azt, hogy a jelenleg érvényben lévő szabályozórendszerek vagy a kormány által benyújtott javaslat tartalmaz-e elegendő garanciát arra, hogy az egészségügyi ellátás biztonsága, a betegek ellátásának biztonsága és az egészségügyi ágazatban dolgozók egzisztenciális és anyagi biztonsága megvalósuljon, hogy a gyógyítás feltételeiül szolgáló intézmények, a benne lévő műszerek megfeleljenek a kor követelményeinek - és azt mondhatjuk, hölgyeim és uraim, hogy a benyújtott törvényjavaslat ezeket a garanciális szabályokat nem tartalmazza.
Az expozéban a miniszter úr ezt afféle jobbágyfelszabadításként is megfogalmazta, melynek eredményeképpen az orvosok és az egészségügyi dolgozók kikerülnek abból a merev hierarchikus viszonyból, amelyben a jelenlegi feltételek között dolgoznak. Tisztelt miniszter úr, hölgyeim és uraim, ez az a törvényjavaslat, amelyik nem felszabadítja az az orvosokat, hanem gyakorlatilag újra rabszolgává teszi őket egy egészségügyi vállalkozásban. Ez az a törvényjavaslat, amely kiszolgáltatja az egészségügyi dolgozókat az egészségügyi magánintézményeknek. Ez az a javaslat, amely a fiatal orvosoknak nem kínál mást a jövőjükhöz, mint azt, hogy a maguk megszerzett tudását egy bizonytalan körülmények között működő magánvállalkozásban kiszolgáltassák az új egészségügyi szolgáltatóknak.
Egy törvényt akkor kell megalkotni, tisztelt képviselőtársaim, ha a meglévő helyzet új törvényi szabályozást igényel, és az adott időszakban hiányoznak ehhez a törvényi feltételek. Ez az a jogterület azonban, ahol nincsen szabályozás nélkül az egészségügyi ágazat, a benyújtott kormányjavaslatok pedig nem segítik és nem bővítik ezeket a szabályozásokat. A kérdés, hogy a tőkebevonás elősegítése az egészségügyi intézmények korszerűsítése érdekében megvalósul-e ebben a törvényjavaslatban, valóban kérdés; nem kell azonban közgazdásznak lenni ahhoz, hogy a jelenlegi banki feltételek, kamatok, részvényárfolyamok és -hozamok mellett egy hazai, illetve külföldi befektető a befektetett tőke milyen mértékű és ütemű megtérülésének reményében fog majd befektetni a jelenlegi magyarországi egészségügybe. Akármennyi legyen is az az összeg, amelyet a befektetett tőke hozadékaként ki akarnak venni a rendszerből, egyvalami biztosan állítható: ennek a fedezete nincs benne a jelenlegi egészségügyi rendszerben, és a következő évekre érvényes, általánosan elfogadott makrogazdasági pályák mentén számolt, összességében alig növekvő egészségügyi ráfordítások mellett ennek a forrása erősen kétséges. Nyilvánvaló tehát, hogy azt a pénzt, amit a befektető most befektet az egészségügyi intézménybe, néhány év múlva valamilyen formában viszont akarja látni, ha másként nem, akkor a tulajdonába került ingatlan értékesítésében.
Kérdés ezek után, hogy vajon a most megfogalmazott törvényi szabályok alapján lesz-e olyan nagylelkű a befektető, hogy befektet egy olyan rendszerbe, amelyben nincs esélye megszerezni a tőkéjét, a befektetett tőkéjét, a hozamokat, vagy ha van, akkor azon az áron, hogy forrást fog kivonni ebből a rendszerből.
A miniszter úr azt is többször hangsúlyozta, hogy a törvényjavaslat a hálapénzrendszer megszüntetéséhez vezet majd, hiszen az orvosok jobban meg lesznek fizetve. Nos, ebben a javaslatban, tisztelt képviselőtársaim, nincs egyetlenegy olyan szabály sem, amely ezt a kijelentést alátámasztaná. Hiszen miről van szó? Az orvosok jelentős része kikerül a közalkalmazotti körből, és a hivatását gyakorlatilag a saját kockázatára műveli majd.
(10.20)
Egyfelől lesznek győztesek és vesztesek, másrészt az egészségügyre fordított közkiadások nem növekednek lényegesen, tehát nem látszik az a forrástöbblet, amely fedezetet biztosítana az orvosok és más egészségügyi dolgozók hivatásukhoz méltó honorálására. Az elmúlt évtized hazai tapasztalatai alapján megállapítható, hogy bármilyen béremelés sem változtatja meg az orvosok és betegek, a betegek és hozzátartozók hálapénzkapó és -adó viselkedését. Ezt nem ebben a törvényben kell szabályozni, és nem ezt a megoldást kell választani.
Azzal azonban, hogy a dolgozók egy jelentős része kikerül a közalkalmazotti körből, lehetséges, hogy lesznek olyanok, akik az egyéni boldogulásukat ebben a rendszerben megtalálják. Vajon azonban milyen áron? Vajon biztosítható lesz-e, hogy a legjobb képességű, a betegek iránt legelkötelezettebb, legkvalifikáltabb egészségügyi dolgozók lesznek azok, akik kedvezményezettek lesznek, akik győztesei lesznek ennek a beterjesztett törvényjavaslatnak? Az egészségügyi dolgozók, akikről a miniszter úr gyakran beszél, általában nem lesznek nyertesei ennek a rendszernek. Nem lesznek nyertesei az egészségügyi szakdolgozók garantáltan, és nem lesznek nyertesei az orvosok valószínűleg, mert a jogállásnak az a szabályozási módja, amelyet ez a törvényjavaslat tartalmaz, gyakorlatilag azokat a követelményeket támasztja, amelyek ma is követelmények egy orvossal szemben.
Tisztelt Miniszter Úr! Ma egy orvosnak a működési nyilvántartásba a diploma megkapása után kell bekerülnie. Ez a működés feltétele. Azt mondja a miniszter úr, hogy az lesz szabadfoglalkozású orvos, aki ezt a működési bizonyítványt megszerzi, azt, amit ma is megkap. Az lehet szabadfoglalkozású orvos, aki ezt a tevékenységet önállóan és saját felelősségre fogja művelni.
Miniszter Úr! Hölgyeim és Uraim! Ma is felelősséggel tartozik az orvos azért a tevékenységért, amit végez. Nagy szakmai önállósággal, tudása birtokában, teljes jogi felelősséggel tartozik az általa művelt szakterületen végzett tevékenységéért.
Tisztelt Országgyűlés! Ez a törvényjavaslat adós azzal, hogy megválaszolja az egészségügy mai problémáinak legfontosabb kérdéseit. Ezek a kérdések a következők. Lehet-e - és ha igen, hogyan - garantálni az egészségügyi ellátás biztonságát és színvonalát? Hogyan garantálható az egészségügyben a tőkebevonás? Meg lehet-e akadályozni a tőkekivonást? Ha valaki tőkét fektet az egészségügybe, az minimum a költségeinél szeretne lenni, ezért hogyan szabályozzuk a tőkekivonás megakadályozását? Meg lehet-e akadályozni a strómanok működését, a leányvállalatok általi tőkekivonást? Mi lesz a nem privatizált intézményekkel? Honnan lesz elegendő forrás versenyhelyzetben? Hogyan garantálható az egészségügyi célvagyon egészségügyi célú hasznosítása? Voltak-e hatékonysági számítások, próbaszámítások, gazdaságossági számítások?
Felmérte-e valaki, hogy az átalakulási terv, az adósságrendezés, a vagyonértékelés mennyi időt és pénzt, és mennyi emberi tudást igényel? A kht. mint új szolgáltató, hogyan fogja teljesíteni a minimumfeltételeket? Mik lesznek a gazdálkodás minimumfeltételei? Szabadabb lesz-e az orvos, és milyen áron? Szükséges-e szabályozni az orvosi túlmunka kérdését? Minek a terhére kapnak az egészségügyi dolgozók vagy orvosok többletpénzt? Mi a garancia arra, hogy a szakmai kvalitások alapján történik az orvostársadalom differenciálódása?
Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt parlamenti Képviselőtársaim! (Az elnök jelzi az idő leteltét.) A Magyar Szocialista Párt az elmúlt három évben számtalan javaslatot tett az ágazat konszolidálására. Ma a konszolidációs törvény nem létezik, legfeljebb a miniszter úr íróasztalfiókjában. Ezt a javaslatot kérjük a parlament elé hozni, hogy tárgyaljunk róla, ezt a törvényjavaslatot pedig mindannyiunk érdekében, amely az egészségügyi közszolgáltatásokról szólna, felejtsük el.
Köszönöm a megtisztelő figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
