BALOGH JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

BALOGH JÓZSEF
BALOGH JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nemrég volt a fehér bot napja. Hazánkban mintegy 45 ezer látását vesztett, illetve gyengén látó ember él. Sajnos az orvostudomány mai tudása szerint legtöbbjüknek nem képesek az orvosok hatékony segítséget adni, egészségi állapotukban tartós és végleges javulás nem várható.
Ezekről az egészségkárosodott emberekről gondoskodni mindannyiunknak kötelessége. Nemcsak azért kötelességünk e gondoskodás, mert erre a társadalmat alapvető erkölcsi normák kötelezik, de azért is, mert közülünk senki sem tudhatja azt, hogy a következő pillanatban ki lesz az, aki akár baleset, akár egyéb betegség következtében elveszítheti látását.
Mindezekért most azzal a gondolattal fordulok a miniszter úrhoz, meg tudná-e vizsgálni azt, hogy az Európai Unió pénzügyi forrásaiból, illetve az innen származó támogatások segítségével a tömegközlekedést bonyolító vállalatok részére hogyan lehetne vásárolni olyan írógépeket, amelyek segítségével Braille-írással olvasható lenne a menetrend. Tudom, hogy ez a javaslat csak egy csepp a tengerben, de azt gondolom, hogy sok ilyen csepp a problémák megoldása irányába hat, és közelebb viszi hazánkat az európai gondolkodáshoz. Mindezekért kérem, hogy gondolja át felvetésemet, és kérem, tegye meg intézkedését dr. Fónagy János közlekedési és vízügyi miniszter úr felé, és ha teheti, segítsen.
A most elmondottak tükrében tehát kérdezem a miniszter urat, tudna-e a látásukat vesztett emberek segítségére lenni.
Várom megtisztelő válaszát, és köszönöm a figyelmet. (Taps az FKGP és a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem