DR. FÓNAGY JÁNOS

Teljes szövegű keresés

DR. FÓNAGY JÁNOS
DR. FÓNAGY JÁNOS közlekedési és vízügyi miniszter: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egyetértek a képviselő úrral abban, hogy a 4-es számú főút fejlesztése nemcsak egy adott térség, hanem a régió és az egész ország szempontjából jelentős. Sajnálatos módon az elmúlt évtizedben ennek az iránynak a programszerű fejlesztése elmaradt mind az útépítés lehetőségeitől, mind a térség igényeitől. Éppen ezért a 4-es számú főút fejlesztését és ezen belül a településeket elkerülő szakaszok megépítését a polgári kormány mindeddig és a jövőben is kiemelt feladatának tekinti. Ennek megfelelően a főút fejlesztése és ezen belül is az ön által említett törökszentmiklósi elkerülő út megépítése szerepel közútfejlesztési programunkban, és az ennek megvalósításához szükséges forrás is rendelkezésre áll. Az elmúlt időszakban felgyorsítottuk az útépítés előkészítési munkálatait, elkészült a versenytárgyalási dokumentáció, és ennek alapján közbeszerzési eljárás keretében megtörtént a kivitelező vállalkozó kiválasztása is.
Örömmel tájékoztatom a képviselő urakat és az érintett térség lakóit arról, hogy az elkerülő út kivitelezése október 18-án megkezdődött. A munkaterületen jelenleg a közművek - ivóvízvezeték, elektromos vezeték, távközlési kábelek - kiváltása folyik. Ezek a munkák még ebben az évben befejeződnek, és reményeink szerint sor kerülhet földmunkákra és a felüljárók alapozására is. A vállalkozóval megkötött építési szerződés szerint a törökszentmiklósi elkerülő utat 2003. április 30-ig a forgalomnak át kell adni.
Természetesen az igen forgalmas 4-es számú főút további szakaszain is folytatjuk a fejlesztéseket. Ezt a munkát a kormány Széchenyi plusz programja is támogatja, melynek keretében a főút több szakaszát is bővítjük. Így például az M0-ás autópálya építéséhez kapcsolódóan megépül Üllő és Vecsés elkerülő szakasza, ütemezetten négysávosra bővül a főút teljes Pest megyei szakasza, és végre megépül az abonyi elkerülő út is. Emellett nem utolsósorban épül a főút Hajdúszoboszlót elkerülő szakasza is, amely a fürdővárost végre tehermentesíti az átmenő forgalom alól, hozzájárulva ezzel a turizmus fejlesztéséhez.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Véleményem szerint a kormány 4-es számú főút fejlesztése érdekében tett erőfeszítéseinek köszönhetően már a közeljövőben érezhetően javulnak a közúti közlekedés feltételei ezen a kiemelkedően fontos útvonalon.
Kérem a képviselő urat és a tisztelt Házat, válaszomat elfogadni szíveskedjenek. Köszönöm, hogy megtiszteltek a figyelmükkel. (Taps a Fidesz padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem