DR. KELEMEN ANDRÁS

Teljes szövegű keresés

DR. KELEMEN ANDRÁS
DR. KELEMEN ANDRÁS (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! Miközben a munkanélküliségnek a rendszerváltozással jelentkező súlya az ország gazdasági helyzetének javulásával folyamatosan csökken, továbbra is nagy gondot jelent a munkaképességüket részben elvesztő emberek foglalkoztatása. Márpedig azt hiszem, hogy elég csupán nyitott szemmel járni, hogy az embernek feltűnjék, hogy például mennyi mozgásszervi zavarban szenvedő embert látni akár csak egy falu utcáján is.
Tudjuk, hogy a munkaképesség-csökkenésnek a rendszerváltozáskor egy darabig érezhetően, kifejezetten enyhe, elnéző kezelése megváltozott. Ma már a munkaképesség-csökkenés megítélésében nem játszik szerepet a munkanélküliség réme. Amikor ez egyrészt szakmailag támogatható megközelítést jelent - hiszen a munkanélküliséget nem leszázalékolással kell csökkenteni -, ugyanakkor nehéz problémát vet föl a rokkantsági szintet el nem érők munkába állítása. Különösen keserves ez olyan esetekben, ahol a korábbi, rokkantságot elért súlyosságot a későbbi felülvizsgálat mérsékeltebbnek ítélte meg. Az ilyen helyzetbe kerülők egy részében kifejlődik a járadékneurózis, vagyis megkísérelnek segélyekből megélni a továbbiakban is, de vannak, akik keményen igyekeznek munkát találni. 50 százalékos munkaképesség-csökkenéssel azonban ennek súlyos akadályai vannak. Sőt, legutóbb 40 százalékos munkaképesség-csökkenéssel járó eset kapcsán - ahol tehát rendszeres szociális járadékra való jogosultság sem állhat fenn - szögezte le a megyei munkaügyi központ bicskei kirendeltsége, hogy a betöltetlen álláshelyek közül megfelelő munkahelyet felajánlani nem tud.
A kérdésem tehát, miniszter úr, az lenne: hogyan kerülhető el esetükben az, hogy az ilyen helyzetben levő személyek vagy a munkanélküli-ellátási rendszerbe kerüljenek csupán, vagy ezzel párhuzamosan a feketegazdaságban kényszerüljenek munkát vállalni? A kormány oldaláról milyen módon javítható a megváltozott munkaképességű személyek munkára történő rehabilitációjának lehetősége?
Várom válaszát. (Taps az MDF soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem