DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! Két kérdés megválaszolatlanul maradt. Az egyik az, hogy az összevissza beszéd után, amelyet a rendőrség az akció után az sajtó útján az emberek számára elmondott, miért higgyenek az emberek a rendőrségnek. Honnan tudják az emberek azt, hogy ha a rendőrségnek egy sajtószóvivője azt mondja, hogy ilyen akció történt, akkor tényleg olyan akció történt? Én azt gondolom, hogy ha mindjárt kiállnak a közvélemény elé, és őszintén beszélnek az összevissza beszéd helyett, akkor ebben az ügyben sokkal jobban járnak.
A másik kérdés, ami megválaszolatlan: államtitkár úr, kimondhatja-e a rendőrség a saját maga által elkövetett cselekményre, hogy az nem volt törvényellenes? Nem kellene-e az ügyet egy rendőrség felett álló, ebben az ügyben a rendőrség vizsgálatára jogosult szervnek kimondania? Kimondhatja-e maga az a szerv, amelyik a törvénytelen eszközzel élt, hogy a cselekménye nem volt a társadalomra veszélyes? Azt gondolom, hogy nem. Itt a további vizsgálatok már nem a rendőrségre, hanem az ügyészségre tartoznak, és erre most nem kaptam választ. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem