DR. KÓRÓDI MÁRIA

Teljes szövegű keresés

DR. KÓRÓDI MÁRIA
DR. KÓRÓDI MÁRIA (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt Államtitkár Úr! A kormány 2000. november 14-i ülésén megtárgyalta és elutasította a fővárosi hulladékhasznosító mű megépítéséhez szükséges állami hitelgarancia vállalását mintegy 20 milliárd forintnyi értékben. Elutasította minden szakmai indok nélkül, pusztán azzal, hogy a kormány csak kiemelt jelentőségű kéréseket tud támogatni.
A kormány 2001. október 10-i ülésén 52 milliárd forintnyi készfizető kezességgel járó állami garanciát vállalt a millenniumi városközpont kulturális tömb megvalósításához és működtetéséhez.
Míg az előbbi beruházás nélkülözhetetlen annak érdekében, hogy a fővárost és környékét ne borítsa el nagy mennyiségű szemét, addig az utóbbi beruházás - bár látszólag a kultúra céljait szolgálja - nem több, mint egy kormányzati presztízsépítkezés. Míg az előbbi beruházás mögött a Fővárosi Önkormányzat áll, amely a garancia elmaradása miatt csak jóval drágább hitelhez tud jutni, ez az elutasítás mindannyiunk zsebéből veszi ki a pénzt; addig az utóbbi beruházás mögött feltehetőleg a Demján Sándor vezette TriGránit csoport áll, akik feltehetőleg burkolt állami támogatásban részesülnek, és ez az állami támogatás mindannyiunk zsebéből veszi ki a pénzt.
Mindezek alapján a következő kérdéseket szeretném feltenni. Miért költik felelőtlenül pénzünket? Miért nem a célszerűség és a hasznosság alapozza meg döntésüket? Miért büntetik a fővárost, és miért juthat indokolatlan előnyhöz egy befektetőcsoport?
Várom válaszát. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem