HERCZOG EDIT

Teljes szövegű keresés

HERCZOG EDIT
HERCZOG EDIT (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Miniszter Úr! Azon településekről szól történetünk, ahol egyes amatőr új- és legújabb kori történészi megállapítások szerint István király Mária oltalmába ajánlotta országát. Az új címzett támogatások között javasolja a kormány-előterjesztés Alcsútdoboz és másik öt község felszíni vízelvezetésének támogatását. Az összesen 43 támogatni javasolt címzett beruházás közül ez a harmadik legnagyobb beruházás, az 54 milliárdos összegből 3 milliárd forint. Ez egyben a legmagasabb támogatás, amelyet a mosonmagyaróvári kórház követ közel 2 milliárd forinttal.
(16.20)
Ez az összes vízgazdálkodási támogatás közel 20 százaléka. A 43 újonnan induló címzett beruházás körülbelül 8 százaléka jut a futballcsapat-szponzori konstrukciójáról ismert községre. Ez esetben volt elegendő a legkisebb saját forrás, mindösszesen a teljes összeg 10 százaléka. A másik támogatásra ítélt belterületi vízrendezés esetében - ahol egyébként csak 443 millió forint a teljes költség - 30 százalékos önrészt vállalt a pályázó. Megjegyzendő, hogy tavaly még 20 százalékos, 1990-ben pedig 50 százalékos önrészt követelt meg a minisztérium. Olyan, közismerten árvíz sújtotta területek belterületi vízrendezése nem kapott támogatást, mint Csaroda és térsége, a Békés megyei önkormányzat. Nem támogatta a kormány Hajdúböszörmény, illetve Bük és környéke kisebb összegű és nagyobb önrészt felmutató pályázatát sem; nem is szólva Fejér megye Sármelléknek nevezett, Sárvíz melletti településeiről, amelyek szintén kimaradtak a támogatásból.
Mindezek után kérdezem a miniszter urat, tartja-e a miniszter úr a legnagyobb kormánypárt vezérszónokának azt az indoklását, amely szerint a támogatás oka, hogy a csapadékvíz nagy eróziós károkat okoz a domboldalon, valamint hogy a megépült szennyvízgyűjtőrendszert ne terheljék az illegális csapadékcsatorna-bekötések, továbbá a támogatás a vízmosás kialakulására hajlamos völgyoldalak védelmét szolgálja.
Igaz-e az, hogy egyszer már kapott 900 milliós támogatást e kiemelt mezőgazdasági jelentőségű térség, s ezzel e ciklusban, csak e téren, valóban elismerésre méltóan, családonként 1 millió forintos támogatásban részesült e történelmi vidék?
Mit kellene tennie Fejér megye beszédes nevű térségének, a Sármelléknek nevezett, Sárvíz melletti településeknek, hogy bekerülhessenek a kormány támogatását élvezők közé? Nem gondolja-e államtitkár úr, hogy valamit visz a víz? A Váli-víz. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem