HORVÁTH BÉLA

Teljes szövegű keresés

HORVÁTH BÉLA
HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A pártok működését és gazdálkodását szabályozza az 1989. évi XXXIII. törvény. Ennek IV. fejezete részletesen foglalkozik a pártok vagyonával, és tételesen leírja, hogy milyen pénzügyi tevékenységet folytathat egy párt. A rendelkezésemre álló iratok alapján - amiket a kezemben tartok - megállapítható, hogy különböző típusú pénzügyi bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja merül fel a Szabad Demokraták Szövetségével szemben.
Nézzünk egy konkrétumot! Az SZDSZ 335 millió forinttal tartozott egy 1998. évi decemberi megállapodás szerint egy, a párttól független külső magánvállalkozásnak, egy reklámcégnek. Ezt a tartozást egy harmadik cég, egy ugyancsak magánkáefté rendezte az SZDSZ helyett, azaz törvénysértő módon be nem vallott pártfinanszírozás esete áll fenn. Az idő rövidsége miatt még egy példa: egy 1997. évi szerződés szerint az SZDSZ jogosulttá válik egy részvénytársaságba a tisztségviselők felét delegálni, és opciós vételi jogot köt ki magának a részvénytársaság részvényeinek 2000 december végéig történő visszavásárlására. Ezt ugyancsak tiltja a párttörvény. Az már csak hab a tortán, amikor felvetem, hogyan lehet a zuglói villanegyedben kúriaszerű lakóházat 38 ezer forint/négyzetméteres áron vásárolni az SZDSZ-es zuglói önkormányzattól SZDSZ-es pártszékház céljára.
Kérdezem tehát a miniszter urat, mit tud vizsgálni a pártok vonatkozásában kétévente csupán az Állami Számvevőszék. Törvénysértések sorozata esetén - kérdezem a miniszter urat - milyen szankciók léptethetők életbe egy párttal szemben?
Várom megtisztelő válaszát. (Taps az FKGP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem