VARGA MIHÁLY

Teljes szövegű keresés

VARGA MIHÁLY
VARGA MIHÁLY pénzügyminiszter: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A két feltett kérdésére a következőket tudom elmondani. A pártok működésére, gazdálkodására és számvitelére vonatkozó szabályokat az 1989. évi XXXIII., úgynevezett párttörvény szabályozza. A párttörvényben foglaltak betartását az Állami Számvevőszék tudja ellenőrizni, ezért csakis az Állami Számvevőszék tudja megállapítani azokat a vizsgálati feltételeket, normákat vagy szempontokat, amelyeket ennél a vizsgálatnál fontosnak tart. A pártok nyilvánvalóan a párttörvény alapján gazdálkodnak, és gazdálkodásukat csakis az Állami Számvevőszék ellenőrizheti, a kormánynak ebben a kérdésben kompetenciája nincs.
Második kérdésére válaszolva szeretném idézni a párttörvény 4. § (4) bekezdését, amely leszögezi, hogy "az a párt, amely szabályt sértően vagyoni hozzájárulást fogadott el, köteles annak értékét az Állami Számvevőszék felhívására 15 napon belül az állami költségvetésnek befizetni". (Bauer Tamás: Akkor a Fidesznek egy fillérje sem maradna.) Amennyiben ez nem történik meg, tisztelt Bauer képviselő úr, akkor ezt a tartozást adók módjára be kell hajtani. A párt költségvetési támogatását ezenkívül az elfogadott vagyoni hozzájárulás értékét kitevő összeggel csökkenteni kell, tehát amennyiben a tartozás rendezésére nem kerül sor, akkor az adott párt állami támogatásából - amennyiben van ilyen - ezt a részt vissza lehet és vissza kell tartani.
Köszönöm szépen a kérdését. (Taps a kormánypárti oldalon.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem