DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Jól hangzott, ami elhangzott, csak nem igaz, mint mindaz, amit Keller László elmond, aki Javert felügyelőként lohol utánam (Derültség.), és keresi az ezüstkanalat, vagy a kéményseprő kisfiútól elcsent ezüsttallért még mindig nem találta meg - sajnos, most sem fogja, képviselő úr.
Szeretném jelezni, hogy most már mindenki a rokonom, és nem is fogok védekezni ez ellen, mert jobban ismeri Keller képviselő úr a családfámat, mint önmagam. Most már mindenkit kitüntettem, az egész családomat, ez ellen se tudok már védekezni, nem tudok mit mondani. Már elmondtam egyszer, hogy az öcsém, aki gyógyszerész és a gyógyszerész-társadalom egyik megbecsült tagja, kapta idén az egyik Batthyány-Strattmann-díjat (Taps az MSZP soraiból.), amiből mellesleg az idén harminchét plusz kilencvenet, tehát ha jól számolom, összesen százhuszonhetet fogunk átadni. Persze, ez egy nagyon értékes díj, nem akarom ennek az értékét csökkenteni, de azért mégsem Nobel-díj, az odaítélésben pedig nem én döntöttem, hanem a Magángyógyszerészek Országos Szövetsége és a X. Gyógyszerész Kongresszus, még az előtt elhatározva ezt, mielőtt én miniszter lettem, de úgy látom, ezt hiába magyarázom, ez már rajtam marad, és ezt tűrnöm kell.
Keller képviselő úr mindenhez ért, az OVSZ-tenderekhez is kiválóan értett, csak azt nem értem, miért nem talált végre valamit - ott sem talált. Egyébként a hozzám közel álló személyek irányába elkötelezett vagyok, elsősorban a pályán dolgozó kollégáim, a nővérek és az egészségügyben áldozatos munkát végző emberek irányába elkötelezett vagyok (Taps a Fidesz soraiban. - Felzúdulás az MSZP soraiban.), bár látom, hogy ez nem népszerű az önök soraiban.
Szeretném elmondani, hogy a Hungaropharma magánosításában a Miniszterelnöki Hivatal döntött, ő hirdette meg a tendert, korrektül folyt le a tender. Nekem egyetlenegy kérésem volt: az, hogy nemzeti érdekkörben maradjon a Hungropharma, mert csak így lehet biztosítani a magyar gyógyszerpiacon az eredményt. Nemzeti érdekkörben maradt a Hungaropharma, és nem értem, hogy ez miért vált ki az önök soraiban ilyen rettenetes idegességet, bár jól tudok a gyógyszerpiaci érdekeltségekről az önök soraiban és a családtagjaikról, akik óriás gyógyszercégeknek a vezetői voltak még nem olyan régen.
Szeretném megjegyezni, hogy a privatizációban a Richter Gedeon magyarországi gyógyszergyártó 30 százalékkal, az Egis 30 százalékkal és a Béres Rt. ugyancsak magyar gyógyszergyártó 30 százalékkal birtokolja a többségi tulajdont, és az összesen belül 5 százalék a Magyar Gyógyszerész Rt. részesedése, amiben több száz gyógyszerész között valóban ott van az édesöcsém is. Nem tudom, hogy ezt miért kell kivetnivalónak tartani, amikor egészségpolitikai célkitűzés, hogy gyógyszerészek, orvosok tulajdoni szerepet is vállaljanak. Nagyon jól dőlt el a Hungaropharma privatizációja, de úgy látom, ez borzalmas izgalmakat kelt az önök soraiban.
Ha még időm van rá, szeretném még azt is elmondani, hogy az aztán meg végképp csúsztatás, hogy a Radiológiai Szakmai Kollégium vádol engem korrupcióval az emlőrákszűrő programban. Keller László urat meg kell kérdeznem, hogy ön írta-e ezt a névtelen levelet, amiből botrány lett. (Derültség a kormánypártok soraiban.) Érdekes módon azonnal megjelent a Népszabadságban - és nem sorolom fel a lapokat - egy névtelen levél, amelyet papírkosárba kellett volna tenni, és amelyre azonnal reagáltak a Magyar Radiológus Társaság, a Radiológiai Szakmai Kollégium és az Országos Röntgen- és Sugárfizikai Intézet munkatársai, vezetői. Fel is olvastam a múltkor már itt a parlamentben: "Jelen levelünkkel a miniszter urat tájékoztatni és egyben biztosítani kívánjuk, hogy teljes mértékben elhatárolódunk a megjelölt levél tartalmától, mely nélkülözi a minimális szakmai hozzáértést, stílusától és hangnemétől társaságunk teljesen idegen, egyben elfogadhatatlan." (Közbekiáltások. - Dr. Répássy Róbert: Ő írta, ráismerünk!) És úgy folytatódik, hogy: "Egyetértünk azzal, hogy a miniszter úr által meghirdetett népegészségügyi program keretében az ÁNTSZ emlőrákszűrési pályázata nemzetközi ajánlásokat és már több helyen működő elveket figyelembe véve történt."
Csak azt kérdezem Keller képviselő úrtól, hogy mitől van az (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), hogy ilyen örömét leli abban, hogy állandóan kutakodik, és mindig valamiféle belegyalogolásból, kitalációból akar légvárakat építeni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban. - Közbekiáltások mindkét oldalról. - Közbeszólás a Fidesz soraiból: Orvost! Orvost neki!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem