GLATTFELDER BÉLA

Teljes szövegű keresés

GLATTFELDER BÉLA
GLATTFELDER BÉLA gazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! A kérdése több tévedést tartalmazott, de mielőtt ezekre rátérnék, engedje meg, hogy emlékeztessem önöket arra, hogy másfél évvel ezelőtt volt egy eset, amikor egy HTC nevezetű utazási iroda 2100 magyar állampolgárt külföldön hagyott, és talán arra is emlékeznek, hogy ez úgy történt, hogy nemcsak hogy a szálloda előtt aludtak, mert a szállodából már kidobták őket, de a hazautazásuk is kérdésessé vált, és akkor állami pénzből a Gazdasági Minisztériumnak kellett őket hazahozni.
Megfogadtuk, hogy ilyen többet nem fordulhat elő, és ezért alkottunk egy kormányrendeletet - amely nem tervezet, mint ahogy ön említette, hanem már egy hatályba lépett rendelkezés -, amely az ilyen esetek újbóli előfordulását hivatott megakadályozni, és már meg is akadályozott ilyet, mert nyáron egy teljesen azonos esetben 150 magyar állampolgár gond nélkül, sérelmek nélkül, az új rendszernek köszönhetően hazajött.
(16.50)
Az új rendszer egyébként előnyösebb az egészen kicsi utazási vállalkozásoknak, mint a korábbi, hiszen az ő esetükben - egy 10 milliós forgalmú cégről beszélek - a vagyoni biztosíték mértéke 2 millióról 1,2 millióra csökkent; a 30 milliónál kisebb forgalmú cégek esetében - ez több, mint az összes cég fele - a helyzet javult vagy pedig nem változott. Tehát az egészen kicsik jól jártak - több mint 50 százalék -, vagy legalább nem változott a helyzetük. A nagyobbak jártak rosszul, mert nekik kell több biztosítékot fizetniük.
Azonban ahogy ön elmondja, az is tévedés, nem a bankokhoz fordulnak, hanem biztosítást kötnek. Az összes utazási iroda 95 százaléka élt a biztosításkötés lehetőségével, ami körülbelül a forgalmuk 5 százalékát jelenti; egy 500 milliós forgalmú cég esetében... (Kiss Andor: 25 millió...) Bocsánat, 5 millió forintot jelent. Tehát az utazás díjára 1 százalékot kell ráterhelni, ami megéri az utazóknak, mert 1 százaléknyi többletpénzért biztonságosan hazatérhetnek, nem dobják ki őket a szállodából. Ha ezt nem tettük volna meg, akkor a magyar utasok elfordultak volna elsősorban a magyar kis- és közepes utazási irodáktól, nagy nemzetközi cégeket kerestek volna meg (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.), esetleg Bécsen keresztül vásároltak volna maguknak, a forint konvertibilitásának köszönhetően, utazásokat külföldre. Pont a magyar vállalkozók érdekében volt szükség ezt megtenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem