LÁZÁR MÓZES

Teljes szövegű keresés

LÁZÁR MÓZES
LÁZÁR MÓZES (Fidesz): Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A Komárom-Esztergom megyei Dömös község önkormányzatának képviselő-testülete az 1999. április 27-ei ülésén egyhangú határozatot hozott a település Pest megyéhez történő csatolásáról.
A megindult területszervezési eljárás során a képviselő-testület kérte a két érintett megyei önkormányzat közgyűléseinek állásfoglalását. A Pest megyei közgyűlés örömmel fogadta az átcsatolási szándékot, míg a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés szükségesnek tartotta a község lakóinak - helyi népszavazás formájában történő - véleménynyilvánítását, a helyi népakarat megismerését, illetve annak érvényesülését. Mint a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke, kifejeztem azt a meggyőződésemet, hogy a más megyéhez történő átcsatolás csak vélt vagy csak formális előnyöket jelentene a jelenlegi helyzethez képest, hisz a meglévő megyehatárok nem jelentenek átléphetetlen határokat a szomszédos megyében meglévő foglalkoztatási, közszolgáltatási, kereskedelmi és egyéb lehetőségek igénybevételéhez. Hazánkban ezen a téren rossz folyamat indult el, mert több település döntött megyeváltásról.
Dömös község képviselő-testülete jogszabályi kötelezettség nélkül is befogadta a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés javaslatát, és az átcsatolás kérdésében 2001. január 7-ei időponttal helyi népszavazás kiírásáról határozott. A viszonylag csekély költségigénnyel lebonyolított népszavazáson 63 százalékos részvétel mellett, az érvényesen szavazók több mint 75 százaléka az átcsatolás ellen foglalt állást, megszakítva ezzel a Magyarországon utóbbi időben kialakult megyeváltási gyakorlatot.
(15.20)
A szavazók döntő többségben elfogadták, hogy a szomszéd megyébe kerülés önmagában nem jelent megoldást a falu számára.
Tisztelt Államtitkár Úr! Az említett példaértékű esetben kizárólag határozott kezdeményezésünkön múlt a helyi népszavazás kiírása, a helyi népakarattal esetlegesen ellentétes területszervezési döntés megakadályozása.
Kérdezem a tisztelt államtitkár urat, hogy egyetért-e a területszervezési eljárásról szóló 1999. évi XLI. törvény olyan módosításával, amely szerint település más megyéhez történő átcsatolásának kérdésében kötelező lenne a helyi népszavazás.
Várom a válaszát. (Taps a Fidesz soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem